Dr. Simon Attila vezérigazgató.
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. részéről Dr. Simon Attila vezérigazgató, a Japán Gifu Prefektúra részéről pedig Hajime Furuta kormányzó együttműködési Megállapodást írtak alá 2021. szeptember 29-én – értesítette a Présházat a Herendi Porcelánmanufaktúra.
Az ünnepélyes aláíráson jelent volt Dr. Palanovics Norbert Magyarország tokiói nagykövete is. Az aláírás a járványügyi helyzetre tekintettel kétéves előkészítés után élő on-line térben zajlott.
Hajime Furuta kormányzó köszöntőjében hangsúlyozta, Gifu Prefektúra a japán kerámiagyártás meghatározó központja, múltja egészen a 7. századik nyúlik vissza, amely régió meghatározó befolyást gyakorolt Japán, valamint a világ porcelán- és kerámia művészetére.
A kormányzó örömét fejezte ki azért, hogy Gifu Prefektúra és a világhírű Herendi márka baráti együttműködésre lépnek egymással, amelynek keretében már idén Herendi porcelán kiállítás nyílik Mino-ban, ahol olyan Herendi műalkotások kerülnek bemutatásra, amelyeket korábban a japán nagyközönség még nem láthatott.
Dr. Simon Attila az ünnepélyes aláírás során hangsúlyozta, megtiszteltetés volt számára, hogy 2019. májusában a Gifu Prefektúra delegációját köszönthette Herenden. Az akkori találkozást szorgos munka követte, amelynek eredményeképpen most Gifu Prefektúra és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Együttműködési Megállapodást írnak alá, amelyben elkötelezik magukat abban, hogy a jövőben kölcsönös kulturális kiállításokat rendeznek egymásnál azért, hogy bemutassák saját kulturális és tradicionális értékeiket tőlük földrajzilag távol eső kultúrák számára is. Az aláíró felek vállalják, hogy kölcsönösen lehetőséget biztosítanak a másik fél porcelánművészei számára, hogy Herenden, illetve Gifu Prefektúrában alkothassanak, majd alkotásuk eredményeit egymás kulturális intézményeiben bemutassák. Gifu Prefektúrát és Herendet összeköti a porcelánművészet iránti elkötelezettség, a kézi készítés tisztelete, az alapanyagok iránti alázat és az értékteremtő munka – jelzi a Présházhoz eljuttatott herendi beszámoló.
A most aláírásra került Együttműködési Megállapodás eredményeképpen a Herendi porcelán bemutatkozhat a 2021. évi Mino-i Nemzetközi Kerámia Fesztiválon, ez is igazolja ennek az együttműködésnek a valós tartalommal való feltöltését. Meggyőződése, hogy a most aláírásra kerülő dokumentum amellett, hogy példaként szolgálhat mások számára is a távoli határokon átívelő művészeti, kulturális és gazdasági együttműködés hordozta előnyök elérésére, egyúttal a jövő nemzedékek számára is értékkel bíró műalkotások megszületését fogja eredményezni, valamint hozzájárul ahhoz, hogy a kerámia és porcelán a 21. századi emberek számára is vonzó tárgyak legyenek.
Dr. Palanovics Norbert Magyarország tokiói nagykövete örvendetesnek nevezte, hogy a Magyarországgal már több területen, hosszú ideje kapcsolatokat ápoló Gifu tartomány a porcelángyártás, valamint a kapcsolódó kulturális vonatkozások területére is kiterjeszti az együttműködést. Várja mindazokat a sikereket, melyek a cserekapcsolatok fejlesztéséből, továbbá egymás porcelángyártásra vonatkozó hagyományainak mélyebb megismeréséből születnek majd. Gifu és Herend eddig is nyitott volt a külfölddel folytatott kapcsolatok fejlesztésére és törekedett az eltérő kultúrák megismerésére. Úgy gondolja, hogy a jelen Együttműködési Megállapodás által mindez még kézzelfoghatóbb alakot ölt, és hosszú távú kapcsolatokat eredményez – zárul a Porcelánmanufaktúra Présházhoz eljuttatott tájékoztatója.