A művészetet nem megérteni, hanem szeretni kell – idézte Monet-t Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára a Szintézis című tárlat budapesti megnyitásakor.
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a kultúra és művészetek elhivatott támogatójaként kiállítássorozaton nyújt bemutatkozási lehetőséget a tehetséges képzőművészeknek, hogy elősegítse alkotásaik széles körben való megismertetését. A programsorozatuk második kiállítását „Szintézis” címmel, előbb augusztus 19-én a Miskolci Városházán, majd szeptember 20-án a Támogatáskezelő székházának (1085 Budapest, Gyulai Pál utca 13.) aulájában nyitották meg.
A tárlat olyan fiatal kortárs művészek „szemüvegén” és ecsetvonásain keresztül mutatja be mindennapi világunkat, életünket, mint Csanálosi Mária, Gulyás Andrea, Király Gábor, Lajkó Nóra, Mányoki Ádám, Mátyási Péter, Pinczés József, Szabó Franciska és Végvári Gergely. A kiállítás az aktuális járványügyi szabályozások szerint tekinthető meg szeptember 23-tól október 22-ig, hétköznapokon 10 és 16 óra között. A rendezvény fővédnöke: Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár.A kiállításmegnyitón köszöntőt mondott Monszpart Zsolt, a Támogatáskezelő főigazgatója és Sipos Endre művészetfilozófus. A megnyitón moldvai magyar népdalt énekelt Kubinyi Júlia, és Reményik Sándor-verset mondott Kovács Zoltán.
A Támogatáskezelő küldetése hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar emberek a saját kreativitásukkal, tehetségükkel, szakértelmükkel a lehető legjobban boldoguljanak itthon és a Kárpát-medencében.
A művészet az emberrel egyszerre született meg, éppen ezért úgy kell tekintenünk rá, mint alapvető szükségletünkre. Az általa nyújtott benyomások meghatározhatják döntéseinket, hatással lehetnek életünk megannyi aspektusára. Ezen alapgondolatból kiindulva kért fel Vincze Angéla kurátor fiatal kortárs képzőművészeket a kiállításhoz. Eltérőek a témáik, a stílusaik, egy azonban közös bennük: a jelenben alkotnak. A minőséget tartják szem előtt a dolgok, hivatások és az emberek megítélésében. Magasra emeli a művészet az embert, nemessé, csodálatosan széppé varázsolhatja lelkének minden rezdülését – fogalmaz Vincze Angéla képző- és iparművész, a kiállítás kurátora.
Csanálosi Mária alkotásaival az őt körülvevő eseményeket, élethelyzeteket, történéseket ábrázolja. Míg Pinczés József úgy próbálja követni a valóságot, hogy az elképzelhető legyen, a képzeletnek a realitása érdekli, hiszen annak is lehet emléket állítani, ami nem valódi, ami meg sem történt. Szabó Franciska munkáiban fontos szerepet tulajdonít a fények és az árnyékok dinamikájának, illetve az embert körülvevő épített vagy természetes környezet által kimetszett geometriának. Gulyás Andrea festészete, konstruktív felfogása és motívumkincse révén több szálon is kötődik a tradicionális helyi festészethez.
Király Gábor festményei olyanok, mint egy hatalmas színpadi smink, vastagon felvitt maszk az attrakció után: a színek már elvesztették erejüket, és a száraz, lepotyogni látszó festék alatt előtűnik a kíméletlen valóság – fogalmazott róla Garami Gréta művészettörténész.
Lajkó Nóra művészetében nagy hangsúlyt fektet az üzenetre, viszont arra is ügyel, hogy első pillantásra is könnyen befogadható legyen a mű, a vizuális megjelenés által becsalogassa a nézőt a mélyebb mondanivaló világába. Mányoki Ádám munkáiban átmenetre törekszik a tradicionális festészet és a grafikus felfogásban készült vázlatos szénrajzok között. Mátyási Péter munkáinak fókuszában olyan fogalmak állnak, mint személyes és kollektív emlékezet, mementó, csodálat, természet és kultúra. Végvári
Gergely vallja: a képek egyben lenyomatok, kivetülések; vagyis minden egyes kép önarckép.
A címképen: Monszpart Zsolt, Fekete Péter, Sipos Endre.
Szűcs Tamás felvételei