Kortárs képzőművészek az Evangéliumról

Evangélium 21 címmel nyit kiállítást július 31-én a debreceni MODEM. Dr. Kovács Leventét, a Magyar Bankszövetség főtitkárát, a tárlat kezdeményezőjét kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

– Főtitkár úr, ezen az egyedien létrehozott kortárs magángyűjteményből rendezett csoportos tárlaton a MODEM-ben már számos alkalommal kiállított neves, hazai művészek jelennek meg különböző nemzedékeket képviselve, ezúttal evangéliumi kérdéseket feszegetve kortárs szemlélettel. Hogyan sikerült bátorítania a kortárs művészeket?

– Az Evangélium 21 kortárs művészeti gyűjtemény a Bibliából a négy Evangéliumot, azaz Jézus életét, munkásságát és küldetését mutatja be a 21. századi emberek számára a jelenkor magyar művészeinek az interpretálásában. A gyűjtemény egy egységes egészet alkot, melynek létrehozásában a legjelentősebbnek tartott magyar művészek közül 12 meghívott művész vett/vehetett részt. A művészek is, mint minden ember önálló individuumok, saját értékrenddel, egyedi kifejezésmóddal s a többi. Most együttműködtek, alkalmazkodtak az előttük levőhöz és az utánuk következőhöz, a művészeti kurátorhoz, Petrányi Zsolthoz, sőt még az általam meghatározott bibliai igecsoporthoz és elvárásaimhoz is az alkotásuk során.

Ez a fajta együttes alkotás, mely a cél érdekében felülemelkedik a különbségeken, maradandó értéket eredményezett.

A teljes interjú: