A csúcsbürokrata birodalmi szemellenzői

Az információhoz jutás jogának érvényesülését, a sajtó szabadságát és függetlenségét, valamint a szólásszabadságot mindenhol elő kell mozdítani és meg kell védeni – jelentette ki Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a sajtószabadság  világnapja apropóján. Galló Béla politológust kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

– Galló úr, egy korábbi uniós miniszterelnök nyilvánosság előtt beismerte, hogy „végig hazudtuk az elmúlt másfél-két évet, tudtuk, hogy amit mondunk az nem igaz.” Ezzel az EU-tagország kormányfője megsértette az információhoz jutás jogát, hiszen a végrehajtó hatalom fejeként nemcsak eltitkolta a valós adatokat, hanem füllentett is a közérdekű adatokról. Képtelenség, hogy az azóta eltelt 15 évben ennek híre Brüsszelbe ne jusson el. Mennyire vehetjük komolyan Josep Borrellt?

– Sajnos, muszáj komolyan venni, mert Borrell úr tipikus brüsszeli csúcsbürokrata, s egyben lojális politikai végrehajtója az uniós fősodor mindenkori pillanatnyi érdekeinek. Nemigen filózik azon, hogy ezen érdekek között 1. nincs „mindig”  értékkoherencia, 2. mint ahogy azon sem, hogy a deklarált uniós értékeket mindig szituatíve és szelektíve kérik számon a jó és a rossz tagországi kormányoktól.

A komprádor Gyurcsánynak szabad volt hazudnia, a szuverenista Orbánnak pedig nem szabad igazat mondania. Előbbit jutalmazták, utóbbit folyamatosan büntetnék érte. Régi, históriai beidegződése ez a Nyugatnak, jó, ha ezt egy „kompország” mindig beszámítolja.

A teljes interjú: