Orbán Viktorról egyszerűen, reálisan, érthetően

A nemzetállamban, a hagyományos emberi és társadalmi értékekben gondolkodó polgárok általában nagyon szemérmesen, visszafogottan fogalmaznak, nyilatkoznak a médiában a legújabb kori magyar politikai közélet legsikeresebb, a magyarság sorsának kedvező alakulásában múlhatatlan érdemeket szerző államférfijáról, Orbán Viktorról.

Ennek a tartózkodó, már-már szégyenlősségnek  a szerénységen túli motívuma valamiféle fölös óvatosság lehet, amivel még a látszatát is szeretnék elkerülni egyfajta személyi kultusz vádjának.

Pedig már 2015-ben  a Die Presse c. vezető osztrák napilapban „Orbán Európa új vezetője” címmel megjelent írásában azt írta, hogy  „Európának hosszú idő után újra van vezető személyisége, történelmi küldetéssel rendelkező ideológusa, ráadásul a magyar kormányfő stratégiailag dörzsölt, retorikailag jó, cselekvésben rendíthetetlen és tartalmilag konzekvens.”

Tűpontos jellemzés, ami ma is tökéletesen helytálló.

És még egy idézet,  szintén 2015-ből,  az „Idők jelei vitairat” konferencián elmondott Orbán előadásból: „Európát elárulták és ha nem állunk ki érte, ezt az Európát el fogják tőlünk venni. Ezzel az összeesküvéssel, ezzel az árulással szemben nekünk a demokráciához kell fordulnunk, a néphez kell fordulnunk és el kell érnünk, hogy az európai embereket valamilyen módon szóhoz juttassuk, hogy ezek az emberek elmondhassák, hogy ami történik,  azt nem akarják. Joguk van ahhoz, hogy demokratikus módon igent, vagy nemet mondjanak mindarra, ami most történik Európában.”

Mondta ezt Orbán 2015-ben és mindez napjainkban, 8 év múltán, még mindig égetően aktuális probléma, sőt rosszabb a helyzete a demokrácia, a népakarat érvényesülésének. 

Orbán Viktor politikai pályája az ELTE Jogi Karának  Bibó Istvánról elnevezett Szakkollégiumában indult, még a Kádár rendszernek nevezett egypárti diktatúrában, 1986 táján, Orbán húszas évinek elején. Frissen végzett jogászként, próbált néhány társával, a hivatalos vonaltól eltérő politikai tevékenységet folytatni.

Egy eset erről, ami kiválóan példázza a mai Orbán Viktort és amit a nyugati világ politikusai soha nem fognak megérteni, mert soha nem éltek egypárti diktatúrában. Kivétel nélkül mindannyian a kényelmes, biztonságos jóléti állam előnyét élvezték, amikor Orbán és társai az egzisztenciájukat, szakmai pályájukat, sőt büntetőjogi felelősségre vonásukat kockáztatták. 

Tehát: 1986-87-ben Orbán felesége, Lévai Anikó ügyvédjelölt volt Salgótarjánban. Orbán. mint egyik Bibó Szakkollégiumi vezető megkérte Anikót, hogy  szerezze meg a Salgóbányai KISZ Továbbképző Központot egy nyári szabadegyetem megrendezésére. Ezen pesti szabadelvű (liberális) egyetemi oktatók és a Bibósok közül, Kövér László, Szájer József és Orbán Viktor  tartott volna előadást, persze a Nógrád megyei KISZ– és pártfunkcionáriusok mellett.

A szervezés telefonon történt Orbán és Anikó között, amit „természetesen” a Kádári állambiztonságiak  – az erről készült jegyzőkönyv tanulsága szerint – lehallgattak. Egyik alkalommal Anikó aggodalmaskodott, hogy sok szakkollégiumi előadót iktattak a programba, amiből botrány lesz. Ismerve a szakkollégiumi előadók várható előadásának tartalmát, az ő előadásaik alatt a helyi KISZ-es és párt potentátok  tüntetően ki fognak vonulni a teremből. Erre Orbán válasza az volt, hogy „Akkor annyival kevesebben leszünk a teremben”.

Az elmúlt közel negyven év óta Orbán Viktor politikai krédója semmit sem változott.

Orbán ehhez hasonlóan viszonyul ma is az EU-s zsarolásokra, a globalista világ elit fenyegetéseire, mert tudja, hogy a mai nyugati világ ideológiai (pl. LMBTQ, gender, Woke, eltörlés kultúra) dominanciájú politikája zsákutca, amin pl.  – az egyre feljebb  és még feljebb emelkedő – Kínában egyszerűen röhögnek, de ezen még a Mindenható is csak mosolyog odafenn az égben.

Dr. Somogyi János

Kép: origo