Senki sem születik sarkantyús csizmában, igy igen kevés ember szaladgál a földtekén, akire azt mondhatnánk, hogy „született diplomata”. No persze nem is olyan hízelgő az összehasonlitás, ha arra gondolunk, hogy a nem túlságosan tréfás meghatározás szerint a diplomata az a jólfésült úr, aki szemrebbenés nélkül hazudik országa és kormánya érdekében…
A külügyekhez pedig nagyon, de nagyon kevesen értenek igazán. A háború előtt minden valamire való komoly újságnak volt egy külügyi szakértője. Ez rendszerint egy nyugdíjas diplomata, törzstiszt, egyetemi tanár, esetleg hosszœ éveket külföldön leszolgált újságíró volt.
Ezek feladata volt az ország külügyi helyzetét magyarázni, s ha arra szükség volt, a kormány külpolitikáját intelligensen bírálni, netán használható ötleteket ajánlani. Közönséges, vagy mezei újságírónak és más földi halandónak eszébe sem jutott volna ilyen bonyolult, szakértelmet s tapasztalatot kívánó témába belekontárkodni.
Nem igy napjainkban. Úgy látszik, mostanában minden tollnok, aki két mondatot le tud írni, külügyi szakértönek képzeli magát. Felelőtlenül uszítanak, átkozódnak, hazaárulással vádolják a felelős és nap mint nap hihetetlen nehézségekkel küzdő külügyminisztert. A hazáért amúgy is aggódó tájékozatlan kisember vérét felkorbácsoló izgága cikkekkel a pesszimizmust terjesztik. A tehetetlen dühöt szitják akkor, amikor minden kis optimizmusra szüksége volna e népnek. Ha a tintatartójukból kifogyna a vér, egy szót sem tudnának többé leírni.
Természetesen én sem vagyok szakértő, de némi hozzáértést szereztem fiatal koromban a Magyar Királyi Külügyi Társaság szemináriumán. Pontosan annyi betekintést szereztem e témába, hogy felismerhessem bonyolultságát, s tudatában legyek, milyen keveset értek hozzá.
A diplomácia némileg a sakkhoz hasonló. A táblán álló összes figurának mozgási lehetőséget számításba kell venni, mielőtt a játékos támadásba lenditené vezérét, vagy egy futója megmentésére siet. Így a diplomatának is ismernie kell minden számításba jöhető állam, csoportosulás, unió, érdekeit, külpolitikai céljait s azok eléréséhez szükséges eszközeit, vagy azok hiányát. Az adottságok, lehetőségek egymásra ható politikai, katonai és gazdasági hatását el kell tudni képzelni, rendszerezni, várható eredményre következtetni. Mindehhez hozzá kell adni a nagyhatalmak ütköző érdekeit, sőt vezető politikusainak személyi preferenciáit is.
Egy pár alapigazságot azonban jó tudni, hogy az ember intelligensen tudjon hallgatni, amikor az amatőr külügyi szakértők kinyilatkoztatnak:
1. Clausewitz német tábornok szerint a háború a diplomácia folytatása más eszközökkel. Nos elmondhatjuk akkor, hogy diplomácia a háború folytatása más eszközökkel.
2. Egy szerződés pontosan annyit ér, mint a papírnak az ára, amire írva vagyon, ha nincs mögötte katonai, gazdasági és politikai erő annak betartatására. Tehát ha egy nagy államnak ezrével vannak harckocsijai, bombázói, akaratát rákényszeritheti a gyengére, szerződés nélkül is.
A papír a gyengébb félnek fontos, hogy valamelyes engedményekre tehessen szert.
- Minden nemzetközi szerződésnek vannak titkos záradékai, amely egy közös ellenség ellen irányul.
- „Örökre” szóló szerződések, paktumok nincsennek, mert a történelemben az egyetlen állandó állapota a változás.
- Palmerston brit miniszterelnök egy válaszában mondotta az őt kérdező képviselönek „Nem kedves kollégám, Nagy Britanniának nincsenek sem örök barátai sem örök ellenségei, csak örök érdekei vannak”. Ha két állam „örök barátsági” szerződést köt, a régi hagyományok alapján működő állam külügyéreiből nevetőgörcsöt vált ki.
- Egy olyan kicsi és gyenge államnak mint Magyarország, amelyet három óriási túlerőben lévő potenciális ellenség zár körül, szüksége van egy nagyhatalomra, amellyel közös ellenségei vannak.
Itt vagyunk bajban. Ugyanis Ukrajna ellenségünk ugyan, de a szomszédjával nem lehetünk barátok és szövetségesek, mert az az EU legfőbb ellenségének lett kinevezve. Ma már oroszbérencek vagyunk az EU vezetői szerint, az oroszok pedig besoroltak minket a „barátságtalan” államok közé. Magyarán szólva, két szék között a fenekünkre estünk. Ezek szerint mindenki belénk törölheti a sáros bocskorát vagy lakkcipőjét……
- Már a régi (emocionális) barátunkra, a lengyelekre sem nagyon számíthatunk, mert az ukránok támogatásáért cserébe, valószínűleg megígérték nekik Volhiniát, Galiciát Lemberggel együtt.
Fő ellenségünk pedig az USA demokrata kormánya, melynek budapesti nagykövetét „persona non grata” alapon haza kellene küldeni. Visszasírjuk a republikánusokat Trump elnökkel együtt. Annak pedig nem jósolok sikert az új választásokra, amíg ilyen laza, ellenőrizhetetlen választási törvényeik vannak.
Néhány szó a nemzetközi jogról. Az ugyanis csak az álmainkban van. Valóságban nem létezik. Többszáz évvel ezelőtt egy Hugo Grotius nevű holland próbálta megfogalmazni a nemzetközi jog alapjait. Főként a háborúval foglalkozott, jogos, jogtalan, indokolt, érthető. s a többi
Közben foglalkozik az elfoglalt területek idegen népeinek jogairól is. Lehetségesnek és indokoltnak tartja a megszállt területek önállóságát vagy az anyaországhoz való csatlakozását is. Mindez az önrendelkezési jogról szól. Wilson, amerikai elnök 14 pontja is evvel foglalkozik. Ilyen pedig a valóságban nincs. Csak és kizárólag az erősebb kutya törvénye volt, van és lesz hatályos.
Ha a nemzetek önrendelkezési joga érvényben volna, Nagyon sok európai állam imperialista, népelnyomó államnak volna nyilvánítva. Az Egyesült Királyság, fogva tartja a velszieket, skótokat, észak íreket. A franciák legalább öt népet tartanak kezükben. A dédelgetett Ukrajna mostanában fosztotta meg az orosz, lengyel román és magyar kisebbséget az iskoláiktól. Majdnem minden európai állam imperialista, hogy a mi utódállamainakat ne is említsük..
Ennyit a nemzetközi jogról… Ami mégis van, azt a nagyhatalmak, győztes háborúk után , érdekeinek és bosszúvágyaiknak megfelelően kényszerítik rá a legyőzöttekre.
Magyaródy Szabolcs
Európa-érmes újságíró
Kép: freepick