Bohózatba fulladt az EU energiapolitikája

Megkezdi az áramtermelést Európa legnagyobb atomreaktora Finnországban. Lóránt Károly közgazdásznak tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

– Lóránt úr, megkezdi a kereskedelmi áramtermelést a finnországi Olkiluoto 3 (OL3) atomerőmű, Európa legnagyobbika – jelentette be szombaton az üzemeltető társaság, a Teollisuuden Voima (TVO). Ugyanakkor szinte egyidejűleg állítják le Németországban az utolsó két atomerőművet, amely még működött. Miképpen fulladt bohózatba az EU energiapolitikája?

– Nyugat-Európa, elsősorban a német szélsőbaloldali mozgalmak hatására, amelyek közé a Zöldeket is kell sorolni, fokozatosan irracionálissá vált. A német zöldek először még az atomháború ellen küzdöttek, de amikor ennek veszélye csökkent, az atomerőműveket vették célba, mégpedig úgy, hogy nem is tettek különbséget a maghasadáson alapuló (urán alapú) atomenergia termelés és a fúziós energiatermelés megvalósítására irányuló kísérletek között.

Nem csak a hagyományos atomerőműveket ellenzik, hanem a semmilyen káros kisugárzással nem veszélyeztető termonukleáris kísérleti reaktor (ITER) ellen is tiltakoznak, ami mutatja, hogy ennek a mozgalomnak semmi köze a környezeti problémákhoz, ez egész egyszerűen egy politikai mozgalom, ami az atomenergia-ellenességgel kíván társadalmi támogatottságot szerezni. Ebben társra lelt a német sajtóban is, amely az ő irracionális álláspontjukat támogatja és ezzel az atomenergiától, de egyáltalán az „atom” szótól félő, vagy azzal megfélemlített állampolgárokat a zöldek szavazótáborába tereli.

A teljes interjú.

Kép: finnországi Olkiluoto 3 (OL3) atomerőmű  economic.karpat.in.ua