„Itt nem valóságos probléma megoldásával, hanem politikai célokat szolgáló hisztériával van dolgunk” – írja a klímahisztáriát taglaló cikkében Lóránt Károly közgazdász. Őt kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Lóránt úr, mit ért azon, hogy „politikai célok”? A klímahisztéria keltése hogyan szolgálja a hatalom megragadását és gyakorlását?
– A történelem már sok példát hozott arra nézve, hogy ideológiák jegyében egyes társadalmi csoportok, vagy országok felhatalmazták saját magukat, hogy nézeteiket, de ezzel együtt hatalmukat is másokra kényszerítsék, ennek legutóbbi példája az Egyesült Államok „demokrácia” exportja. A zöld aktivisták esetében sem környezetvédelemről, hanem egy ideológiai hadjáratról van szó, amelynek Al Gore 2006-os elnökválasztási kampánya adott nagy lendületet. Mivel ezek az aktivisták nem választott, hanem a háttérhatalom által finanszírozott civil szervezetek, nem vonhatók felelősségre a tetteik miatt, ugyanakkor óriási nyomást gyakorolnak elsősorban Németországban a kormányokra, akár benne vannak a kormányban, akár az utcán politizálnak.
Az ilyen szervezeteknél a „bicikli elv” érvényesül, mindig tekerni kell, hogy el ne dőljön, vagyis újabb és újabb célokat kell követelni, akár megvalósíthatóak, akár nem. Erre jó példa, hogy amikor az Európai Bizottság elfogadta a 40 százalékos klímacélt, vagyis, hogy a szén-dioxid kibocsátást 40%-kal kell csökkenteni 2030-ig 1990-hez képest, akkor a követelés 50, majd 55 százalék lett, majd, amikor azt is elfogadta az Európai Bizottság, az Európai Parlament megszavazott egy 60 százalékos célt. A klímahisztéria részben üzlet is, hiszen a szél- és naperőművek építése valakiknek hasznot hoz, de én nem ebben látom a fő hajtóerőt, hanem a hatalmi vágy kiélésében, vagyis, hogy akaratukat másokra kényszeríthetik. Ezen túlmenően még az is elképzelhető, hogy a zöldek egy része el is hiszi a saját propagandáját, bár mögötte bizonyíték nincs.
A teljes interjú.
Kép: commission.europa.eu