„Rövid ideig egy nyugat-magyarországi erőmű kegyetlenül kihasználta az árampiac zavarait. A szabályozási piacon a megszokott 100 ezer forintos MWh-s áramár helyett 10 millió forintot tudott elkérni. Éljen a piac, de most még az energiakereskedők is valamilyen állami beavatkozást sürgetnek.” Ez írta a sajtó a napokban. Erről az abszurd hírről kérdeztük Járosi Mártont, az Energiapolitika 2000 Társulat elnökét.
– Elnök úr, mennyire törvényes a cikkben taglalt magatartás?
– A hatályos villanypiaci szabályozás ezt lehetővé teszi. Sajnos mai világunkban, így az Unió energiapolitikájában is a globalizálódó idiotizmus érvényesül azáltal, hogy a hagyományos közösségérdekű energiaellátást kizárólagosan piaci érdekűvé változtatták. Ennek számtalan közösséget károsító következménye van; ezek a következmények, amelyekre a hozzáértők két évtizede figyelmeztetnek, napjainkban válnak a laikus közönség előtt is érzékelhetővé.
A hibás ideológia következményei sajnos gyakorlati tapasztalattá váltak. Ahhoz, hogy ennek okait megértsük, szükségesek azok az alapvető szakmai ismeretek, amelyekkel az átlagos energiafogyasztónak (újságolvasónak) normális esetben nem kellene rendelkeznie. Az esetről egy régebbi mondás jut eszembe: „a szocializmusban olyan dolgok ellen kell küzdeni, amelyek egy normális társadalomban fel sem merülnek.” Az sem normális eset, amire a kérdés vonatkozik, de nem ütközik törvénybe. Mostani világunknak az is jellegzetessége, hogy a szakmai kérdéseket is a politikai propaganda eszközévé silányították. Ezért kénytelenek a hozzáértők is felvenni a kesztyűt, és a hozzá nem értők magabiztosságával szemben újra és újra megkísérelni a valóságos összefüggések bemutatását.
– Miért abszurditás az energiaellátás piaci érdekűvé tétele?
– Ezt a nyugati civilizáció hajtóanyagául szolgáló energetikán belül a villanyszolgáltatásban érthetjük meg leginkább. A felvezetett hír abszurditása elősegítheti a megértést. A közösségi tulajdonú, és ennek megfelelően közszolgáltatásként kialakult villanyellátás a privatizáció, majd az ezt követő liberalizáció következtében jelentős részben a piaci nyerészkedés eszközévé vált. Ennek alapja a villany áruvá nyilvánítása, annak ellenére, hogy a villany nem rendelkezik az áruk közismert piaci jellemzőivel. Ezt a valótlanságot az uniós szabályozás is átvette, és törvényesítette, mert a tőke érdekeit képviselő nagyhatalmak így tudták/tudják gazdasági és erre alapozott politikai hatalmi érdekeiket érvényesíteni. Az idősebbek még emlékeznek az 1990-es évek szélsőséges jelszavaira: „az állam a legrosszabb tulajdonos”, a privát tőkések majd fejleszteni, korszerűsíteni fogják a villanyellátás infrastruktúráját, erőműveket építenek, növelik az ellátás biztonságát. A liberalizáláskor pedig a média azt harsogta, hogy a villanypiacon a verseny következtében csökken a villany ára. A korábban ellátás biztonsági célból létrehozott távvezetéki összeköttetések pedig az európai egységes villanypiac létrehozását eredményezik. Ma már tapasztalhatjuk, hogy ezek, más uniós ígéretekhez hasonlóan, nyilvánvaló, félrevezető hazugságok voltak.
– Hogyan működött a hagyományos villanyellátás, és mit változtatott a piacosítás?
– A klasszikus, közösségi érdekű modell szerint az ellátásnak két követelményt kell kielégíteni. Első a biztonság, hogy folyamatosan legyen áram, mert az nem tárolható. De a jövőben szükséges termelő- és távvezetéki kapacitásokat is meg kell tervezni és idejében meg kell építeni; ez a távlati rendszerfejlesztés. A második pedig a lehető legalacsonyabb árú szolgáltatás. Az utóbbi követelmény teljesítéséhez először a legolcsóbban termelő, nagy kihasználhatóságú, legkisebb költséggel termelő úgynevezett alaperőművi egységeket üzemeltetik, és ha növekszik az igény, az egyre drágábban termelőket léptetik be a rendszerbe. Ezt nevezik gazdaságos (növekményarányos) terheléselosztásnak, és ez a legkisebb költség elvének az érvényesítése az áramtermelésben. Ez azonban csak közösségi tulajdon esetén és rendszerszinten központilag szabályozott együttműködéssel szavatolható. Ezt szüntette meg a villanyrendszer piacosítása, amikor is megszűnt az ellátási kötelezettség, a kötelező távlati tervezés, és a gazdaságos terheléselosztás helyére kizárólag kereskedelmi szempontok kerültek. A privát szereplők nem a közösség, hanem a saját érdekeik szerint vesznek részt az „együttműködésben”, és csak arra törekednek, hogy minél nagyobb jövedelemhez jussanak.
– Vagyis az ellátásbiztonság a liberalizált villanypiacon nem garantálható?
– A liberalizált piac szereplőinek nincs kapacitásfejlesztési kötelezettségük, nem kötelességük az igényekhez illeszkedő, különböző típusú új erőművek létesítéséről és az átviteli hálózat fejlesztéséről gondoskodni. A szolgáltatás helyébe a kereskedés lépett. A termelők mellett megjelentek a rendszerben a villanykereskedők, akik nem termelnek csak viszont-eladnak. Hazánkban, a liberalizáció óta, a termelőkapacitások leépülésével (vagyis a hazai kínálat csökkenésével) egy időben több mint 50 villanykereskedő lépett a villanypiacra, ők jószerivel azt sem tudják, hogy mivel kereskednek. A vásárolt villanyt haszonnal növelve értékesítik. A közösségi tulajdonban maradt átviteli hálózatokon kereskednek, de senki sem akar azért fizetni, hogy a hálózatot fejlesszék, mert az uniós szabályozás azt az illúziót alakította ki a kereskedőkben, hogy a mások tulajdona is szabadon (költségmentesen) igénybe vehető, és nekik csupán kereskedni kell; kereskedelmi szerződésekkel az egész rendszer működtethető. Ezt az illúziót táplálja az informatika, amellyel ezt a rendszert működtetik. A tőkés (magán)kereskedő szabadon ad-vesz. Ez mindaddig működik, amíg a piacon a mások által létrehozott kapacitásfeleslegnek köszönhetően, kínálat van. Amikor ezt a felesleget felemésztik, ami mostanában bekövetkezett, akkor törvényszerűen jelentkeznek a zavarok. (Most, hogy a nagykereskedelmi villanyárak elszabadultak, máris több kereskedő tönkrement, s azt igénylik, hogy az állam álljon helyt helyettük.)
A tőke csak akkor fejleszt, ha garanciát kap arra, hogy ez megtérül neki. Tehát hosszú távú áramvásárlási szerződést, garanciát követel a tőke, mivel hitelből építenek mindent, s csak így hiteleznek a bankok. Ez az egyik alapvető ellentmondása a villanypiacnak, mert a beruházásokhoz „piacidegen” garanciára, hosszú távú szerződésekre lenne szükség. (Figyelemre méltó, hogy a kialakult nyugat-európai gázellátási zavarok miatt, ellátásbiztonsági szempontból ismételten felmerült az ilyen szerződések szükségessége.)
– A privatizáció és a liberalizáció óta a hagyományos energiahordozókat démonizálják, az üdvöske pedig az úgynevezett „megújuló” energia lett. A megújulók feloldják a villanypiac ismertetett ellentmondásait?
– Nem oldják fel, hanem elmélyítik. Az úgynevezett „klímavédelem” fő eszköze a „megújuló energiákra” való áttérés lenne, ami a fogyasztás fenntartása, sőt növekedése mellett lehetetlen. Ennek belátásához a globalizmus lényegét kell megértenünk, amelynek ideológiai alapja a washingtoni konszenzus: privatizálj, deregulálj, liberalizálj. Ez az energetikában megvalósult. A glomalizmus célja: politikai világegyesítés gazdasági, tőkeérdekeltségi alapon, embermentő köntösben. Ennek eszközei a klímavédelem, megújuló energiák, fenntarthatóság, a föld megmentése hazug jelszavak sulykolása. A globalista hatalom bevált fundamentuma a félelemkeltés, majd ennek feloldására könnyű „megoldások” kínálata. A klímavédelem áltudományos ideológiája az, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység, leginkább a szén-dioxid kibocsátása okozza, amiért elsősorban az energiatermelő hagyományos erőművek felelősek. Most tekintsünk el ettől a nem bizonyított hipotézistől, csak azt állapítsuk meg, hogy ezzel sikerült rátolni a klímavédelem maszlagját az energetikára. Azért az energetikára, mert az energiafogyasztás mindenkit érint. Ez a hazugságláncolat működteti a globalista propagandát, az egyre inkább vallási jelleget öltő kímahisztériát, amelyben az „ígéret földje” szerepet kapta a megújuló energiákra való áttérés, ami megvalósíthatatlan. Vagyis ez az „ígéret földje” nem létezik. A megújuló propaganda célkitűzései megvalósíthatatlanok.
– Reálisak az uniós energia- és klímatervek?
– Ezzel kapcsolatban Aszódi Attila professzornak a társulatunk decemberi (honlapunkon megtekinthető) rendezvényén elhangzott előadására hivatkozok. Az általa vezetett szakértő csoport a szomszédjaink és a kontinentális Európa 19 országára kiterjedően, az egyes országok 2030-ra és 2040-re, az Unió által megkövetelt energia- és klímatervekre alapozott energiapolitikáját vizsgálta. A részletes szimulációs vizsgálat kimutatta, hogy az országok zöme a villamosenergia-igények jelentős növekedésével számol a következő évtizedekre. Minden vizsgált ország jelentős időjárásfüggő (megújuló) termelői kapacitást tervez beépíteni, de a rendszer stabilitásának, működőképességének fenntartásához szükséges további feltételek, például energiatárolók nincsenek betervezve. Úgy fogalmazott, hogy olyan ez egy kicsit, mint egy bekötés nélküli kötélugrás. Ettől eltekintve is, az európai klímavédelmi célkitűzéseket („Fit for55”) a vizsgált országok az energiapolitikájukban szereplő villamosenergia-rendszerrel nem tudják teljesíteni, de a folyamatos és biztonságos villanyellátásuk sem megoldható. A villanyellátáshoz rengeteg szabályozható erőművi fejlesztés, beruházás is szükséges lenne, ami a tervekben nem szerepel. Ugyanakkor a vizsgált országok többsége a tervezett kapacitásaikkal önellátásra törekszik. Sajnos a magyar energiapolitika kiemelkedően magas import aránnyal számol, ami az európai átlagnál nagyobb kitettséget és így nagyobb kockázatokat eredményez.
– Hogyan alakult ki hazánkban az európai szinten ismeretlen magas importhányad, és ez milyen veszélyeket hordoz magában?
– Vessünk egy pillantást a következő ábrára, amely a hazai villanyimport alakulását mutatja évenként, 1970-től 2020-ig.
Látható, hogy a rendszerváltás után az importot csökkentettük, de a privatizációt és liberalizációt követően, a hazai villanytermelő kapacitások leépülésével az import folyamatosan növekedett, mára a rendszerváltás előtti értéket is elérte. A kialakult helyzetet jól jellemzi, hogy például az idei 49. héten (december 6. és 12. között) az összes villanyfelhasználás 38 százaléka importból származott. Az ellátásbiztonság hiányát még jobban mutatja, hogy a december 9-ei 7391 MW-os csúcsterhelés kielégítése csak 3046 MW-os importtal volt biztosítható. A nagy importhányad okozta kiszolgáltatottság már országunk szuverenitását is veszélyezteti. Az import rendelkezésre állását — egyéb szándékoktól függetlenül — az importálók exportalapjai határozzák meg. Európai import lehetőségeink technikailag sem megalapozottak; az uniós energiapolitikai célkitűzések: az atomerőművek leállítása, a fosszilis energiahordozók (feketeszén, lignit, földgáz) kivezetése, nem teszik lehetővé, hogy az importot biztonságos forrásnak tekintsük. Más államoktól való kereskedelmi beszerzés, az importvillany azért sem nyújt biztonságot, mert nem csak a termelés technikai lehetősége korlátozott, de most a vírushelyzet azt is megmutatta, hogy a potenciális exportálók szándéka is megkérdőjeleződhet. A hazai villanyszükséglet biztosításához szükséges beépített kapacitásnak, vagyis az ellátási képességnek nemzeti tulajdonban/rendelkezésben kell lennie. A biztonságot csak az jelentheti, ha a termeléshez szükséges kapacitásokkal a közösség, az adott állam rendelkezik. Figyelemre méltó, hogy egy 30 országra 30 ezer emberre kiterjedő közvélemény kutatás szerint az európai polgárok mintegy 90 százaléka fontosnak gondolja, hogy az országok lehetőség szerint ne szoruljanak rá más országokra olyan stratégiai erőforrásoknál, mint az energia, a termőföld és az élelmiszer.
– Térjünk vissza a fogyasztókat leginkább érdeklő energiaárakra. Hogyan alakulnak az úgynevezett piaci villanyárak?
– A liberalizált villanypiacon a hagyományos villanyszolgáltatás üzemeltetési módjától gyökeresen eltérő a rendelkezésre álló termelő kapacitások működtetési rendje. A rendszer terhelés-szabályozása kizárólagosan az úgynevezett „változó költségekre” alapoz. Ennek megfelelően először az úgynevezett „megújuló” (nap, szél és víz) erőműveket terhelik, amelyeknek nincs, vagy nagyon kicsi a (beruházásukból és karbantartásukból származó) állandó költsége, ezt követik a nukleáris, geotermikus, biomassza, hulladék-, földgáz-, szén, olajtüzelésű erőművek. Azonban ezt az úgynevezett „szabad” piacot számtalan, globalista politikai érdekű befolyásolás torzítja. A klímahisztéria fenntartását szolgáló megújulók kötelező elsőbbséget élveznek, az ennek biztosításához szükséges hatalmas támogatási összegeket ezek „változó költségeiként” nem veszik figyelembe, az általuk megtermelt energia átvétele pedig kötelező. A hagyományos szén- és gázerőműveket pedig kvótának becézett széndioxid adóval sújtják, amellyel a globalisták, hatalmas jövedelmekhez jutva tőzsdéznek. (Most ezt a „karbon-adót” a gépkocsikra és a lakóépületekre is ki akarják terjeszteni, ami ellen kormányunk is tiltakozik.) Így aztán rendszerszinten (országosan) a villanyár ezen a liberalizált piacon magasabb, mint a klasszikus elveken működtetett rendszerben volt. A magasabb ár természetesen végső soron (nemzet)állami hazánkban rezsicsökkentésnek nevezett, beavatkozás nélkül közvetlenül a fogyasztókat terheli.
A felvezetőben említett abszurditás is a „szabadpiaci” modell következménye. A piaci magántermelők rendelkeznek kapacitásukkal, azt csak akkor bocsátják rendelkezésre, ha nekik megéri. Amikor a rendszer súlyosan kapacitáshiányos helyzetbe kerül, s azt importtal sem tudja pótolni, akkor érkezett el a nagy „kaszálás” ideje. Lehetségessé válik a magánérdek kirívó érvényesítése, s csak a nem létező piaci tisztesség szabhat(na) határt a szuperprofitnak.
– A közelmúltban a beszélgetésünk kiinduló pontját képező abszurditás mellett más döbbenetes esemény is történt a villanypiacon. Ez is a liberális villanypiac működésével függött össze?
– Igen. Példaként említem, a legolcsóbban termelő Paksi Atomerőmű többszöri (május 9-i, majd június 13-i) visszaterhelését a naperőművek termelésének kötelező átvétele érdekében. Ezért kellett a Paksi erőműben körülbelül 16-18 Ft/kWh áron termelt villany helyett a jelentős támogatás miatt ennél jóval magasabb, 37-38 Ft/kWh árú villanyt átvenni a rendszernek. Ezt a rendszerszinten jelentkező veszteséget végső soron a fogyasztók fizetik meg.
– Paks megítélését is pozitív irányban befolyásolhatja, hogy az Unió a nukleáris energiatermelés megújulóként való elismerését fontolgatja. Mi történt?
– Ez a globalista hatalmi politika aktualizálása a megváltozott körülményekhez. Eddig az úgynevezett zöldpolitika ellentmondása volt a széndioxidot nem kibocsátó nukleáris energiatermelés elleni félelemkeltő propaganda. Az atomenergia mellett érvelők is a „karbon-semleges” villanytermelésre hivatkoztak, ami indirekt módon, sajnos a klímahisztériát erősítette. Mára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugati modernitás igényelte villanyszükséglet atomerőművek nélkül nem biztosítható, az atomenergia az egyetlen technikailag is fenntartható energiaforrás a villanytermelésben. Ugyanakkor a klímahisztéria mára annyira pusztítóvá vált, hogy önmagában is elegendőnek látszik a globalista célokat szolgáló félelem fenntartására.
Járosi Márton
– Milyen jelzéseket adnak a tárgyalt jelenségek a magyar energiapolitikának?
– A magyar villamosenergia-rendszer megbízható, gazdaságos működését csak egy optimális struktúrájú, a rendszerszintű egyensúlyt és az ellátásbiztonságot egyaránt garantáló erőműrendszer tudja biztosítani. Ebben az atomerőműveknek, földgáztüzelésű szabályozható erőműveknek és a reális lehetőségekhez igazodó megújuló energiatermelőknek egyaránt részt kell venniük. Társulatunk ezért tartja szükségesnek az erőműépítési stratégia felülvizsgálatát, ezt a legutóbbi európai energiapiaci fejlemények is sürgetik. Sürgősen csökkenteni kell villanyrendszerünk termelési kapacitáshiányát. Az időjárásfüggő megújulókkal kapcsolatos fejlesztéseket az érintett hazai tapasztalatok figyelembevételével felül kellene vizsgálni. Még Paks kettő üzembe helyezése előtt közösségi rendelkezésű, szabályozható gázerőműveket kell építeni. (Már uniós szinten is felvetődött a gázerőművek klímavédelmi szempontból történő „átmeneti” elfogadása.) Európai szinten – megalapozott számításokkal rámutatva az uniós energiapolitika megvalósíthatatlanságára – kezdeményezni kell az uniós energiapiaci szabályozások felülvizsgálatát, a tagországok energiapolitikáját gúzsba kötő direktívák hatályon kívül helyezését, továbbá az úgynevezett „megújuló” energiák villanypiaci pozitív diszkriminálásának megszüntetését. Mivel az ellátásbiztonság tagállami hatáskör, a villanytermelés módja (erőművek típusa, energiahordozójának megválasztása) kizárólagos tagállami hatáskör legyen. Meg kell szüntetni a politikavezérelt atomerőmű-ellenességet. A kormány szorgalmazza a V4-ek szoros, lehetőleg intézményesített, energetikai együttműködését, közös uniós fellépését. Mindebben az energetikai szakértelmiségnek hathatós felvilágosítással kell közreműködnie.
