Aranybulla Emlékév 2022-ben Fehérváron

Emlékévet hirdetett Székesfehérvár önkormányzata 2022-re az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója tiszteletére.

Szerdai közleményük szerint a város közgyűlése még 2018-ban döntött az emlékév meghirdetéséről, hogy így tisztelegjenek a város történelmi és közjogi szerepét elismerő esemény előtt. A rendezvénysorozathoz minden fehérvári intézmény csatlakozik, így az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont, a Székesfehérvári Balett Színház, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, a Székesfehérvári Turisztikai Kft., a Szent István Király Múzeum, a Városi Levéltár és Kutatóintézet a Kodolányi János Egyetemmel, a Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Vörösmarty Színház.


Idézték Cser-Palkovics András polgármestert, aki szerint az Aranybulla 800 évvel ezelőtt egy kifejezetten korszerű gondolatot fogalmazott meg azzal, hogy kötelezettséget rótt az uralkodóra, és ezt a kötelezettséget az uralkodónak – vagy távollétében a nádornak – évről évre Székesfehérváron kellett teljesítenie. Európai és világszinten is felbecsülhetetlen az az érték, melyről a következő évben megemlékeznek – vélekedett.
Az emlékévhez kapcsolódóan, tavasszal befejeződik az Aranybulla Emlékmű és környezetének megújítása, közösségi térré alakítása. Emellett számos intézményrekonstrukciós beruházás fejeződik be vagy kezdődik el 2022-ben: januárban véget ér a Szent István Király Múzeum Rendházépületének felújítása és bővítése, megkezdődik a városháza külső és belső megújítása, zajlik a Kőtár és Látogatóközpont kialakítása, amivel a volt Köztársaság mozi épületét mentik meg és várhatóan nyáron véget ér a Szent István-székesegyház belső terének több éve tartó rekonstrukciója.
Az emlékév ünnepélyes megnyitója januárban lesz a városháza dísztermében, tavasszal pedig megnyílik a múzeum felújított épületében a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállítás. A tervek szerint áprilisban egy nagyszabású összművészeti produkció valósul meg a Székesfehérvári Balett Színház rendezésében, de augusztusban a Székesfehérvári Királyi Napok, a Koronázási Szertartásjáték és az Aranybulla Művészeti Napok is az emlékév jegyében zajlik majd.

MTI

Kép: wikipedia