Klímariogatók – a Clintel tényfeltárása

Kedves Fiatalok! A klímariogatók azt mondják nektek, hogy az idősebb generáció katasztrofális globális felmelegedést (CAGW) okozott, mert túl sok CO2-t bocsátott ki. Úgyszintén elhitették veletek, hogy ha nem fordítjátok meg azt, amit az ’iparimádó vénemberek’ előidéztek, bolygónk az emberek és az állatok számára hamarosan lakhatatlan hellyé válik. Azt mondják, hogy nincs vesztegetni való idő, klímaválság kellős közepén vagyunk! De vajon igaz-e ez a rémisztő történet?

Sok neves kutató szerint az éghajlat az egyik legösszetettebb rendszer, amit az emberiség igyekszik megérteni. Sok Nobel-díjat fognak még kiosztani, mielőtt az ember megbízható éghajlati előrejelzést tudna készíteni, amelyek összhangban állnak a múlttal és a jövővel is (tehát amelyek visszatekintő elemzésként és előrejelzésként is megbízhatók). Egyébként tisztában vagytok-e azzal, hogy a COP26 több tízezer résztvevője közül gyakorlatilag nagyon kevésnek van fogalma a Föld éghajlatának működéséről?

De akad itt más érdekesség is. A múlt arról tanúskodik, hogy szüleitek és nagyszüleitek keményen dolgoztak azért, hogy a mai, lenyűgözően magas életszínvonalú társadalmat felépítsék. Ennek eredményeként nagyon kiváltságos helyzetbe kerültetek. Nem kell nyomornegyedben élnetek, olyan oktatásban részesülhettek, amilyent kívántok, minden évben nyaralhattok, szükség esetén életmentő gyógyszerekhez juthattok. Sok fiatal van a világban, aki nem részesült ekkora szerencsében. Valójában most a legjobb fiatalnak lenni a Földön. Számotokra a tiltakozás Glasgow-ban: luxus!

Kedves fiatalok, miért kell tiltakozni egy nem létező
probléma ellen? Elegendő az alkalmazkodás

A több CO2 lehetővé teszi a jövő generációinak, hogy leküzdhessék a globális éhezést.

A mezőgazdaság és a gyártás fejlődése az emberi jólét ˗ történelemben soha nem tapasztalt ˗ növekedéséhez vezetett.

„Az Európai Zöld Megállapodás”: visszalök a múltba

Ez azt jelenti, hogy az idősebb generáció nem követett el hibákat? Persze, hogy hoztak sok rossz döntést, de hasonlókat ti is el fogtok majd követni. Remélhetőleg tanultok a múlt hibáiból, és jobban fogjátok csinálni, mint bárki, bármikor korábban. Erre az inspiráló kihívásra építve küldöm üzenetemet mindazoknak, akik jelen voltak a COP26-on:

  1. Ne viselkedjetek papagájként. Kritikával fogadjátok a sok hamis prófétát, akik igyekeznek kihasználni benneteket, és szembeállítani mindazzal, amit szüleitek és nagyszüleitek elértek. Mindaz, amit e próféták mondanak: egyoldalú és félrevezető. Értesüléseik hibás tudományos ismeretekből, rossz modell-előrejelzésekből és szélsőséges forgatókönyvekből származnak.
  2. Mélyítsétek el ismereteiteket éghajlatunk tényeiről. Ha így tesztek, rá fogtok jönni, hogy éghajlati válságra utaló bizonyíték: nem létezik. Éghajlatváltozás persze van, és mindig is volt. De ne aggódjatok, a jelenlegi globális felmelegedés enyhe (évtizedenként körülbelül 0,14 oC), és az életminőségre már számos pozitív hatást is kifejtett.
  3. Tudjátok-e, hogy a hideg Finnország és a meleg Szingapúr éves középhőmérséklete között több mint 20 fok a különbség? Ennek ellenére mindkét ország nagyon sikeres. Teljesen aránytalan a jelenlegi, évtizedenkénti 0,14 °C-os globális felmelegedést katasztrófának nyilvánítani. Gondoljatok erre, miközben tiltakoztok.
  4. Elmondták-e valaha tanáraitok, hogy a CO2 áldás mindenre, ami bolygónkon él? A COmessze nem szennyezőanyag, hanem az élet molekulája, ami táplálékot nyújt a növények számára. Növények nélkül nagyon kevés állati élet lenne, emberi élet pedig egyáltalán nem. Gondoljatok erre is, miközben tiltakoztok.
  5. Ne keverjétek össze a klímaváltozást a környezetszennyezéssel! Két teljesen különböző jelenségről van szó. Az éghajlatváltozást nagyrészt a legmélyebb természeti erők okozzák, a környezetszennyezést pedig elsősorban az emberi viselkedés. Az éghajlatváltozás megfontolt alkalmazkodási intézkedésekre, a környezetszennyezés pedig tiszta termelési technológiák okos bevezetésére késztet.
  6.  Kérlek benneteket, ne pazaroljátok az életeteket egy nem létező probléma megoldására. Ehelyett fordítsátok minden tehetségeteket és energiátokat egy körkörös termelési gazdaság fejlesztésére. Csak ez által lesz majd elegendő anyagi fedezet az életszínvonal alapvető szükségleteken túli emeléséhez. Ha visszamentek a terméketlen múltba, és elszegényítitek magatokat, akkor a jövőtöket már nem ti fogjátok irányítani.
  7. A történelem azt mutatja, hogy a földi lét állandó alkalmazkodást igényel. Ha továbbra is folytatjátok a tudomány és a technológia fejlesztését, új képességeket hívtok életre, amelyek által alkalmazkodhatunk az éghajlatváltozáshoz, megvédhetjük természeti környezetünket, felszámolhatjuk az éhezést és a szegénységet, gondoskodhatunk egymásról és meghódíthatjuk az univerzumot. Egy jobb világ megteremtéséhez az intelligens alkalmazkodáson keresztül vezet az út.

Végezetül: mindazok, akiket megmérgezett a jövőtől való félelem, felejtsék el a COP26-ról a boldogtalanság és a kilátástalanság prédikátorait; ők tönkreteszik a jövőtöket azzal, hogy lerombolnak mindent, amit szüleitek és nagyszüleitek felépítettek. Bizakodással tekintsetek a jövőbe, és fogadjátok el a fenti kihívásokat életre szóló feladatként.

A CLINTEL (Klímaintelligencia) követei és az Éghajlati Világnyilatkozat aláírói nevében:

Dr. A.J. (Guus) Berkhout, a CLINTEL elnöke,
a geofizika emeritus professzora,
a Holland Királyi Művészeti és Tudományos Akadémia (KNAW) tagja,
a Holland Mérnöki Akadémia (AcTI) vezető tagja

 

Kép Clintel: „A vírus ellen harcolj, ne a klíma ellen.”