A fenyegetés tébolya

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester vasárnap esti budapesti sajtóértekezleten bejelentette: Egy embernek van oka rettegni a jövőtől, őt pedig úgy hívják, hogy Orbán Viktor. Dr. Somogyi János nyugalmazott ügyvédnek, politikai publicistának tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

– Ügyvéd úr, egy világvárosvezető Közép-Európában azzal fenyegetett meg egy demokratikusan kormányra jutott miniszterelnököt, hogy annak oka van rettegni. A térségben ilyen nyilvános bejelentés utoljára a Rákosi-diktatúra éveiben hangzott el. Az következik?

– Karácsony Gergely már a múlt, érdektelen figura, visszamehet valamelyik oktatási intézménybe, portásnak, de sajnos még valameddig főpolgármesterként tovább akadályozhatja Budapest fejlődését, épülését, amit kiválóan teljesít. Gyurcsány Ferenc és az általa összegányolt csapata, mondhatni tettestársai, híven követik a történelmi jakobinus – bolsevik – kommunista eszmei és gyakorlati vonalat, a magyar 1919-es és 1949-es hagyományokat. Ezt persze nem merik bevallani, nem mondják ki így nyíltan, mert nem lenne elegáns, hogy valójában proletárdiktatúráról ábrándoznak.

A politikai ellenfelüket, sőt azok szavazóit is burzsujnak minősítve megfosztani mindenüktől, 2., 3. rangú állampolgárrá degradálva, megsemmisítendő „rémisztő képződményként” kukába dobva az ország Alkotmánya mellé.

A teljes interjú.

Kép: Rákosi elvtárs, filmtekercs.hu