Tehetséges magyar fiatalok

Kiválasztották a 2021. év legtehetségesebb fiataljait a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny keretei között. Az üzleti hasznosításra alkalmas pályázatok készítőit a Startup Campus program ingyenesen üzleti és startup forrásszerzési képzésben, mentorálásban részesíti.

A Magyar Innovációs Szövetség 30. alkalommal hirdette meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az M5 csatorna közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, a 14-19 éves korosztály számára.

A 2020. november 25-i határidőre 140 pályázatot küldtek be a különböző tehetséggondozó középiskolákból az innovatív fiatalok, míg az április 1-i határidőre, a 82 második fordulóba továbbjutott pályázatból 65 pályamunka kidolgozása fejeződött be. A legnépszerűbb szakterületek az informatika, illetve a műszaki jellegű témák voltak.

A neves szakemberekből, akadémikusokból álló bírálóbizottság Dr. Jakab László, a BME professzorának vezetésével május elejéig kiválasztotta a 4 első, 4 második, 3 harmadik helyezett pályázatot, valamint 11 pályázatot kiemelt dicséretben, további 44 pályázatot pedig dicséretben részesített. A díjazott fiatalok 2021. június 22-én, az MTA-n tartott ünnepségen vehették át okleveleiket, ill. jutalmaikat. A díjkiosztón Novák Katalin, miniszter és Freund Tamás, MTA-elnök is mondott köszöntőt. Ugyancsak díjban részesült 10 középiskolai tanár, valamint 10 középiskola.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap terhére egyedi döntés keretében a Magyar Innovációs Szövetség 36 M Ft-ot nyert el, melyből a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny lebonyolításának és szervezésének költségeit, valamint a 20 M Ft-os díjkifizetéseket fedezte.

A hazai versenyen kiemelkedően szerepelt tehetséges fiatalok két nemzetközi rendezvényen vettek részt 2021-ben, a tudományos versenyek olimpiáján: Regeneron International Science and Engineering Fair, és az európai döntőn: EU Contest for Young Scientists. Az olimpián a magyar fiatalok IV. helyezést és 2 különdíjakat kaptak, az európai döntőn 3 különdíjat.

MISZ