Sok tudományág foglalkozott a magyarság eredetével, de ezek eddig elbeszéltek egymás mellett. A Magyarságkutató Intézet fő célja, hogy a különböző szakágakban megszületett ismereteket összehozza, értékelje és magas tudományos színvonalon véleményezze, a valószínűségnek olyan fokán, amennyire csak lehetséges. Elérkezett az idő a bizonyítható múlt feltárására. Most, amikor szabad az ország, eljött az idő, hogy mindenki kifejthesse a véleményét. Egyetlen feltétel van, hogy aki állít valamit, azt alá is tudja támasztani. Új időszámítás kezdődik a magyarságkutatásban. (1.)
Kezdetnek mindjárt itt lehetne Óperencia kérdése. Eddig azt tanították, hogy az nem más, mint Ob der Enns, az Enns folyón túli terra incognita, ismeretlen föld, Árpád országának nyugati határszélén folydogáló víz mögötti vidék.
Kézai írja: egészen Árpád idejéig Csigle mezején maradtak, s magukat ott nem hunoknak, hanem székelyeknek hívták. Ezek a székelyek ugyanis a hunok maradékai, akik midőn értesültek arról, hogy a magyarok ismét Pannóniába költöznek, Ruténia határainál elébük mentek a visszatérőknek, miután együttesen meghódították Pannóniát, részt nyertek belőle, de nem Pannónia síkján, hanem a blakkokkal együtt a határvidék hegyei között kapták meg részüket, így hát a blakkokkal elkeveredve állítólag azok betűit használják.
Ezek a székelyek pedig azt hitték, hogy Csaba elpusztult Görögországban…
A Csaba, aki az Óperencián túlra költözött. (2.)
Óperencia megér egy misét.
A magyar népmesék távoli ködbe vesző vidéke, az Óperenciás tengeren túli világ. Mennyi kutakodás után sikerült eljutni a megfejtéshez, hogy az Ob der Enns lett az Óperencia, az egykori magyarok megszállta terület nyugati határfolyóján túli terület?
Ám még a hun korszakból, Atilla birodalmából ismerték, és hagyományozhatták ránk Aperantia tartományának nevét, a Római birodalom azon országrészét, ahol a Vardar folyó habjai öntözik a bő termést hozó földeket. Ahol valamikor a folyóról vardarióta türköknek nevezett nomádnak minősített népcsoport talált magának új hazát. (3.)
Azok a bizonyos vardarióta türkök Anonymus szerint nem mások, mint Soba-mogerok, azaz Csaba magyarjai. A bizánci források katonáskodó népnek írják le őket, a császári testőrség tagjai voltak egy időben. Népüket a bizánciak szerződéssel telepítették le. Nyelvüket és származásukat türknek mondják. Tudjuk, hogy a türk a hunok egyik csoportjának adott bizánci elnevezés.
Menander protector írása szerint amikor Tiberios császár 575- vagy 576-ban követséget küldött a türkök uralkodójához, Turxantoshoz a követséget vezető Valentinosnak a türk kagán saját rabszolgáinak nevezte a varchonitákat, akik a Hebroson túlra menekültek (ez ma a Marica folyó) át a bizánciakhoz, kikerülve, elkerülve korábbi elnyomóik büntető hadjáratát. (4.)
A tudatlanság és tájékozatlanság ötvözete olyas csodásan szépséges sületlenségekre ragad egyeseket, hogy a csak szerény átlagismeretekkel rendelkező nem győz ámulni azon, egyetemet végzett, tudományából doktorált, akadémiai címet elnyert kiválóság hogyan tud elkalandozni olyan területre, amely számára nem csak ismeretlen, de felfoghatatlan is.
De miért is kell minden magyar dolgunkat másokkal hasonlatosságba, rokonságba fogni? Hát hogy nem mi találtuk ki, hanem loptuk. Magyarul: plagizáltuk az okosabbak jobb dolgait. Felfoghatatlan az, ahogyan középkori krónikáinknak azt a mondatát igyekeznek magyarázgatni: Hunor és Magor, amikor véletlenül a Bereka-fiak feleségeire és gyermekeire bukkantak, akik férfiak nélkül sátoroztak, s éppen a kürt ünnepét ülték és zeneszóra táncot jártak.
A kürt ünnepéről a jegyzetben ezt engedi meg magának a tudós akadémikus: „ősi, termékenységet kérő (zsidó) ünnepről lehet szó, amelyet a termékenységet szimbolizáló kos szarvaiból készült kürtök hangjával nyitottak meg.” (5.)
Fogalma sincs az ősi zsidó kürt ünnepről. Ha lenne, tudná, hogy a zsidó ünnepen nem a köznapi értelemben vett kürtöt fújnak. A sófár (6.) hangjára nem lehet táncolni! A zsidó sófár fújta harsonaünnepen nincs tánc, nincs vigadalom, nincs lakmározás! (7.) A Bereka fiak lányainak kürt-ünnepi táncos vigadalma semmiképpen sem lehet azonos a zsidó harsonaünnep tevékenységmentes, a múlt eseményeiről csendesen megemlékező hálaadó ünnepével.
Az ősidők óta voltak olyan termékenységi rituálék, melyeket dallal, tánccal kísért bolondozással jártak. Ott, ahol erjesztett italokat készítettek, ez az ünneplés összeforrott az új edények szájának megnyitásával, amit az alvilág bejáratának, Baál-zebul kapujának tekintettek. Ezek a szertartások szigorúan kötelezték a férfiak és nők elkülönítését. Az állattartó társadalmakban ilyen rituálékhoz leányrablások is kapcsolódtak, melyek az előre egyeztetett házasságkötések rítusai voltak.
A kürt a nagyon helytelenül nomádnak nevezett társadalmakban a méltóságjelzők egyike volt. (8.) A Bócsán kiásott avar főembernek aranyveretes szarukürtje, a kunbábonyinak színarany ivókürtje volt. Szent Istvánnak is volt gyönyörű ezüstveretes kürtje. A Zala-szigeti Szent Adorján templomban őrizték. Onnan tűnt el a 16-ik század közepén. Szent László kürtje viszont előkerült, és visszaakasztották koponyaereklyéjét őrző hermájának a nyakába. A győri székesegyházban látható. Lehel vezérnek tulajdonított elefántcsontból készült kürtöt ma Jászberényben őrzik.
Előbbi néhány érdekes példán szerettem volna bemutatni, mennyi minden javítani valónk van! Nem toldozgatásra, foltozgatásra van szükség, hanem a magyar őstörténetünk újraírására.
Halasy-Nagy Endre
Kép: kaland.sport.hu
Jegyzetek:
- Demokrata hetilapnak nyilatkozta dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője
- Képes Krónika. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986.
- A többi népek, akik közül mára már teljesen feloldódtak a magyarság népi szövetében, ma is ismertek a jászok, kunok, székelyek, matyók, palócok, besenyők. Ismertek voltak a ma már csak településneveikről ismert rokolánok, kazárok, szabarok, bercelek, varsányok, várkonyok, úzok, izbégek, kálizok, berények, böszörmények, oszlárok, és mára a feledés homályába merült kabarok, barkók, barcák, barszilok, és a blakkok. Akik a Kárpátok dél-keleti hágóit védték. Földjüket, a terra blachorum-ot András király ajándékozza a német lovagrendnek. Akiknek betűit használták a tovább a székelyek.
- Miracula S. Demetrii; a Csaba-hagyomány a székelyektől kerülhetett a krónikáinkba; Anonymus korára már egybemosódott Kuber (Chuber) és a szovárdok elköltözésének emléke, ezért említi a krónika, hogy „Csaba” és „Sobamoger” nevű népe Görögországba költözött Neopatras város környékére. Ezt megerősíti a bizánci püspökségek jegyzéke, a Notitia Episcopatuum, mely valóban említ egy Cutziagri, azaz Kutrigur nevű püspökséget, mely Neopatras metropolitához tartozott, ld. Aubertus Miraeus, Libri V., Antwerpen, 1613, 114. old.
- Kristó Gyulának a Képes Krónikához fűzött 29. számú jegyzete szerint (270. oldal).
- A sófár szó az arámi nyelvű sapír (szép) szóból származik, jelentése: szép hangú. Az ünnep nem zsidó, hanem egyetemes: a Kos csillagkép felkelésének tavaszi dátumához kötődik, mit a kos szarvából készített kürt szavával ünnepeltek. Ovidius írja: Vulcanusnak a napja, a Trombita ünnepe. Tisztul a harsona most mind, amit ő remekel. A Tibulustrium ünnepét a Kos csillagkép kelésekor tartották állati szarvakból készült kürtökkel.
Az állattartó társadalmak mocsaras vidékeken, gőzölgő lápok mellett tartották ugyanezeket a szertartásos jellegű ünnepeket. Nekik az ilyen kigőzölgő földnyílások voltak a pokol kapui, a bugyogó iszapsár kutak kigőzölgései, a lidércfények világította éjszakai fények az ördögök szemei. A Képes Krónikában pontosan ezt írják le, a meotiszi mocsarak vidékét, az elkülönített lányok ünnepét, férjhezmenetel előtti leánybúcsúztató táncos mulatozását. Amit aztán később Arany János olyan csodálatosan szedett versbe.
- A héberek Jom truá ünnepét ezért kürtzengés ünnepének fordítják helytelenül! És szólt az örökkévaló Mózeshez, mondván: Szólj Izráel fiaihoz, mondván: A hetedik hónap első napján legyen nektek szombati nyugalom, emlékeztető sófár-megszólaltatás, szent gyülekezés. Semmi nehéz munkát ne végezzetek, és mutassatok be tűzáldozatot az Örökkévalónak. (III. Móz. 23. 23-25.)
- Csajághy György: A „Lehel kürt”. A lovasnépek kürtjei, rangjelző ivókürtjei és a „Lehel-kürt” Hun-Idea Kiadó, Budapest 2006.
