Szidiropulosz Archimédesz Szent István-díja

Szidiropulosz Archimédesz szociológus, a Trianon Kutatóintézet alapító elnöke, a Trianoni Szemle folyóirat alapító főszerkesztője kapta szombaton Szent István-díjat. Az esztergomi díjátadón az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, a görög származású szociológusnak abban is jelentős szerepe volt, hogy ma már nem tabutéma Trianon.

Rétvári Bence a rendezvényen elmondta, mind a Trianon Kutatóintézet, mind pedig a Trianoni Szemle folyóirat hozzájárul ahhoz, hogy június 4-én a nemzeti összetartozás napját ünnepelhetjük.


Emlékeztetett, hogy a kitüntetett az eddigi tevékenységéért megkapta a Rendületlenül diplomát, a Teleki Pál-érdemérmet, a Honvédelemért cím polgári fokozatát és a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét.
Rétvári Bence úgy fogalmazott, ma is sokakat foglalkoztat, hogy mi vezetett a 101 évvel és egy nappal ezelőtt történt trianoni tragédiához. Szidiropulosz Archimédesz tudományos munkája éppen ennek megértésében segít bennünket – fűzte hozzá az államtitkár.
Elmondta azt is, a nemzet újraegyesítésében fontos lépés volt a kettős állampolgárság bevezetése, amelynek révén több mint egymillióan tudtak újra – közjogi formában – a magyarsághoz csatlakozni.
“Minden ország vezetésének tehát elsődleges feladata, hogy mindig megvédje a saját hazáját, s ebben sokat segítenek ezek az iratok, ezek a tanulmányok, ez a feltáró munka” – méltatta az államtitkár a díjazottat.
Rétvári Bence kiemelte, száz évvel később is tanulság, hogy békés körülmények között is a nemzeti érdek kell, hogy az első legyen. “Mindig akkor tudtunk előre lépni, akkor tudtuk a saját teljesítményünket megvédeni, amikor magunkban, a magyar emberekben, a saját erőnkben és a saját teljesítményünkben bíztunk” – fogalmazott.
A 2021-ben tizenkilencedik alkalommal átadott Szent István-díjat jelképező szobor Melocco Miklós alkotása; a királyt ábrázolja, amint a keresztet mindkét kezével magasba emeli nemzete előtt. A díjazottakat minden évben közvélemény-kutatás és internetes szavazás után választja ki az alapítvány kuratóriuma.
A Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal, a Körzeti Televízió Esztergom vezetője 2001-ben hozta létre az összmagyarság kulturális életének segítésére, a kulturális örökség védelmére. A díjjal elsőként Orbán Viktor miniszterelnököt tüntették ki, birtokosai között van Nemeskürty István, Makovecz Imre, a Püski házaspár, Tőkés László és Kallós Zoltán is.

MTI