Harminc éve az egységes magyar nemzet szolgálatát vállaló civil szervezetünk legfontosabb üzenete: párbeszéd nélkül nincs értelmes élet. Az országgyűlési választás eredménye
Kultúránkkal föléjük növünk…
Közhely számba megy, de ettől még igaz, magyar az, akinek fáj Trianon. Az a békediktátum, amely hazánk területének és lakosságának kétharmadát vette
Átadták a Hősök Sírkertjét Tardon Megindító rendezvény keretén belül adták át a Honvédelem Napján Tardon a Hősök Temetőjét, korábban ismert nevén a
Atomvész
Tízezer bevethető atomfegyver van jelenleg a világon, együttes rombolóerejük 135 ezer hirosimai atombombának felel meg” – közölte csütörtökön a Nemzetközi Kampány az
Kinek higgyünk?
A politikai hadszintéren az győz, akinek hisznek a választópolgárok. Akinek elhiszik, amit mond, amit hirdet, akár igaz az, akár nem. Vagyis a
Az európai vezetés háromszoros kényszer hatása alatt egyezett bele abba, hogy Amerika gyártsa a fegyvereket, Európa megveszi, Ukrajna pedig ellövi – elemez
Elválik az ocsú a búzától
Tisztul a világpolitikai frontvonal. Trump elnök már világosan látja, hol húzódik a háborúk és a békék frontvonala és kik a háború és
Nemzetmegtartó erő a szuverenitás, ezért azt a korrupt brüsszeli szélsőséggel szemben is védeni kell, konfliktusokat is vállalva. Az egykori SZDSZ borzalmas propagandahatása
A szeretet megfejthetelen módon létrejött értéke a világmindenségnek, nagyon meg kell becsülni, és számítani is kell rá: nehéz helyzetekben eligazít. „Csüggedtem
A mesterterv időzítése
Ungros eliminandos esse – hangzott az egykori Keleti Frank Királyság hadseregének állítólagos jelmondata, amelynek tartalma számos mai propagandista által a mítoszok – bár
