Az 1956-s forradalom egyik vértanúja Maléter Pál (Eperjes, 1917. szeptember 4. – Budapest, 1958. június 16.) magyar katona, az 1956-os forradalom egyik vértanúja, az 1956. novemberi harmadik Nagy Imre-kormány honvédelmi minisztere. Ugyanazon a napon végezték ki, amikor Nagy Imre miniszterelnököt és Gimes Miklós újságírót.
Evangélikus értelmiségi családban született, édesapja Maléter István jogakadémiai tanár, az evangélikus kollégium igazgatója volt Eperjesen; édesanyja Lakner Margit. Maléter Pál először Prágában orvosnak tanult a Károly Egyetemen, ahol részt vett a németellenes diákmegmozdulásokban. 1938 novemberében Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem orvostudományi karán folytatta tanulmányait, de anyagi nehézségek miatt újra kénytelen volt őket abbahagyni.
Maléter 1939. 1. félévben az evangélikus egyház VIII. kerület, Üllői út 24. alatti Luther Otthon fiúkollégiumában lakott. Fennmaradt az Evangélikus Országos Levéltárban 1938. december 17-ei saját kezűleg írt felvételi kérelme.
1939-ben önként jelentkezett katonának. 1940-ben beiratkozott a budapesti Ludovika Akadémiára. Hivatásos tisztként Kassán kezdte el szolgálatát 1944. május 2-án megsebesült, és szovjet hadifogságba esett. Júniusban önként jelentkezett a németek elleni harcra. Erdélyben vett részt partizánharcokban, majd 1945 januárjában Debrecenben az Ideiglenes Nemzeti Kormányt védő őrzászlóalj parancsnoka lett.
1945-ben zászlóaljparancsnokká nevezték ki, és belépett a Magyar Kommunista Pártba. Ugyanebben az évben vette feleségül Pausz Máriát. Három gyermekük született, 1946-ban Pál, 1947-ben Mária és 1949-ben Judit. Később elváltak, és 1954-ben Gyenes Juditot vette el.
- 1956. október 23-án és 24-én a Budai Várnegyedben lévő parancsnokságon volt, aznap délben a Honvédelmi Minisztériumban vette át a főügyeletet.
Október 25-én harckocsikkal és az azokat kísérő tiszti iskolásokkal a Kilián laktanyába küldték, hogy „rendet csináljon” (a laktanya környékén a civil felkelők már október 24-e hajnala óta harcban álltak a szovjetekkel, sőt konfliktusba keveredtek a laktanya katonáival is). Érkezésekor Maléter tűzharcba keveredett a felkelőkkel, de napokkal később átállt az oldalukra. Október 27-én és 28-án ellenőrzése alá vonta a laktanyát közrefogó épületszárnyakat, majd értesülve a kormány által elrendelt tűzszünetről, beszüntette a felkelők elleni harcot, ezt jelentette a minisztériumnak is.
Ezután napokig ment a huzavona a politikai és katonai vezetés, illetve a civil felkelők közt, mert az előbbiek az utóbbiak lefegyverzését követelték. Maléter lassan látta be, hogy ez lehetetlen. A Corvin közben részt vett a fegyverletételi tárgyalásokon. Nagy Imre hívására a Parlamentben jelen volt a munkástanácsok küldötteivel folytatott tárgyalásokon, majd október 31-én főszerepe volt a Nemzetőrséget megszervező megbeszélésen, ahol eldőlt: a civil fegyveresek is a forradalom véderejének részévé válnak.
November 1-jén Nagy Imre kinevezte helyettes honvédelmi miniszternek, majd november 2-án honvédelmi miniszternek, és előléptették tábornokká (vezérőrnagyi rendfokozatot kapott).
Maléter túlságosan megbízott a szovjetek szavában. November 2-án tiszti gyűlést tartottak a Kilián laktanyában, ahol tiszttársai és környékbeli felkelőparancsnokok előtt meglobogtatta a délelőtti parlamenti tárgyalásai jegyzőkönyvét, amelyek szerint Malinyin szovjet hadseregtábornok azt ígérte, a szovjet csapatok legkésőbb 1957. január 15-éig kivonulnak az országból. (Ez alig két nappal a szovjet általános támadás előtt történt.)
Bár a tisztek megpróbálták lebeszélni, Maléter november 3-án magyar tárgyaló- küldöttség tagjaként a tököli szovjet főparancsnokságra ment, ahol nyomban letartóztatták.
Kihallgatásai során végig következetesen kitartott a mellett, hogy 1956. október 23-a és november 4-e között Magyarországon forradalom zajlott.
Nagy Imre perében a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntette vádjával halálra ítélték, és az ítéletet 1958. június 16-án akasztással végre is hajtották a Kozma u. 13. sz. alatti gyűjtőfogház udvarán. „1958. június 16-án hajnalban, a kivégzést követően Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós holttestét koporsóba tették, és a budapesti Országos Börtön sétálóudvarán ásták el“.
1989-ben rehabilitálták és posztumusz vezérezredessé léptették elő. 1989. június 16-án a budapesti Hősök terén nagy tömeg előtt rendezett ünnepélyes szertartást követően Nagy Imrével és a forradalom más mártírjaival együtt újratemették.
A fegyveres harc november végen az egész országban megszünt. Magyarországot 200 ezer ember hagyta el.
Prof. em. Dr. Makovitzky József