Ma nehezebb ellenzéki politikusnak lenni, mint a Kádár rendszerben volt. Reagen USA elnök egyik külpolitikai elve az volt, hogy az un. béketábor országaiban személy szerint kell azokat az antikommunistákat védeniük, akik veszik a bátorságot, hogy szót emeljenek a komcsi hazugságokkal szemben. Ennek tudatában tettem én is, amit tudtam és amit börtön kockázata nélkül lehetett tenni. Pl. amikor 1981-ben büntető eljárást indítottak ellenem engedély nélküli sajtótermék birtoklása és terjesztése miatt és házkutatás tartottak a salgótarjáni lakásomban, lefoglalva egy tucat un. szamizdat újságot, könyvet, másnap felhívtam a pesti ellenzéki barátomat (Kőszeg Ferenc), akiről tudtam, hogy kiváló kapcsolatokat ápol a nyugati körökkel és még aznap bemondta a SZER, hogy S. János jogtanácsos ellen büntető eljárást indítottak és mivel vádolják.
Ezt követően 5 nap múlva megkaptam az ügyészség határozatát, hogy BIZONYÍTÉKOK HIÁNYÁBAN megszűntették ellenem a büntető eljárást, noha egy tucat bizonyítékot foglaltak le tőlem. Az egzisztenciális hátrányokat persze nem kerülhettem el, de Nyugatra MINDIG kiengedtek abban a reményben, hogy nem jövök vissza. Nem alaptalanul reménykedtek ebben, de amikor 1983-ban, Münchenben, a SZER egyik vezető szerkesztőjével (Kasza László/Levente) beszélgettem és elmondtam neki, hogy engem Nyugatban nem a „jólét” érdekel, hanem hogy eredményesebben szeretnék küzdeni az emberiség rákfenéje, a kommunizmus ellen. Ekkor Kasza azt mondta, hogy ha ezt komolyan mondom, akkor menjek vissza Magyarországra, mert ott tudok a leghasznosabban, legeredményesebben tenni a kommunisták ellen.
Igaza volt és hazajöttem és tettem is, amit tudtam, amit lehetett börtönbe menetel nélkül, mert tudtam – már akkor is – hogy van egy fal amíg el lehet menni addig, hogy ne verjem be az orromat a falba, de nem kell megállni a fal előtt méterekkel, vagy akár centikkel sem. Persze nagyon oda kellett figyelni, mert a fal sem azonos helyen állt, hanem hol közelebb, hol távolabb volt.
1980-82 táján az egyik ügyvéd barátom gyermeke születését ünnepeltük a Beszterce nevű salgótarjáni étteremben és az étterem zárórája után már kissé kapatosan a másik ügyvéd barátom kezdeményezésére, mi ketten, elmentünk a Karancs szálló éttermébe még folytatni a szórakozást. De a szálloda portása nem engedett be bennünket, mondván, hogy zártkörű rendezvény van, amin csak a szálló vendégei vehetnek részt.
Két jogászon nem olyan könnyű kifogni és mondtuk, hogy rendben van, akkor kiveszünk egy szobát. Így is történt, kivettük a szobát, ahova fel sem mentünk, hanem mentünk táncolni az étterembe. Azután pedig hazamentünk, hiszen mindketten helyi lakosok voltunk. És most figyelj!!!
Kb. 10 nap múlva kaptam egy nagyon szigorú, büntetés és elővezetés terhével fenyegető levelet a Bőr és Nemibeteg gondozótól, hogy ekkor és ekkor jelenjek meg vizsgálatra.
Nem tudtam mire vélni a dolgot, de megjelentem az idézésre.
Egy orvosnő fogadott és azzal kezdte, hogy a homoszexualitás már egyfogadott dolog és….stb., stb., amikor közbeszóltam, hogy engem nem kell erről győzködni, de én a lányokat szeretem és mit is akarnak tulajdonképpen tőlem?
Az orvosnő közölte, hogy csak egy vizsgálatot akarnak elvégezni. Mit, nekem nincsen semmi panaszom – mondtam. Ezek után az orvosnő kedvesen arra kért, hogy toljam le a nadrágomat és hajoljak előre, hogy megnézhesse az ánuszomat (végbelemet), ennyi az egész vizsgálat. Eleget tettem a kérésének és ezek után utamra bocsátottak, de nem válaszoltak a kérdésemre, hogy miért hívtak ide tulajdonképpen.
Nekem is csak napokkal később eset le a tantusz, hogy a Karancs szállói éjjeli szoba kivétel (két férfi vett ki éjjel egy szobát) keltette fel az állambiztonság figyelmét, hogy a megfigyelt célszemélyt esetleg majd b.zisággal lehet megzsarolni és ezért utasították még az egészségügyi szervet is a jogellenes vizsgálat elvégzésére.
Hát, ilyen és ehhez hasonló hátrányos megkülönböztetésekben volt részem. Ennél rosszabbak is voltak, mint pl. amikor Salgótarjánban már égett a talpan alatt a talaj, sikerült a tarjáni lakásomat egy veszprémi lakásra elcserélnem, ráadásul úgy, hogy a Veszprém Megyei Állami Építőipari vállalat éppen vezető jogtanácsost keresett és a veszprémiek örömükben a hideg hamuba verték a feneküket, amikor kiderült, hogy a személyemben a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalt vezető jogtanácsosa jelentkezett az állásra. Mindenben megállapodtunk, de 3 nap múlva kaptam tőlük egy táviratot, hogy nagyon sajnálják, de az állást már időközben betöltötték. Persze ez nem volt igaz, hiszen még ezután is hirdették az állást.
Ebből már tudtam, hogy az állambiztonság keze van a dologban. Írtam egy levelet Korom Mihálynak az MSZMP KB. Titkárának, aki az igazságügyet felügyelte és kértem, hogy nyilatkozzanak, hogy dolgozhatok-e Magyarországon jogi munkakörben, mert ha nem, akkor adjanak egy kivándorlási útlevelet és elmegyek az országból.
A levelemre nem kaptam választ, de valamilyen kerülő úton a tudomásomra hozták, hogy Budapesten kaphatok állást, mert a Fővárosi 4. sz. Építőipari vállalat jogtanácsos keres. Bejelentkeztem hozzájuk és azonnal fel is vettek, sőt a vállalat munkásszállóján egy szobát is kaptam, ahol hétközben lakhatok. Vagyis vidéken nem élhetek, mert ott én vagyok az ELLENZÉKI, de Pesten úgyis csak a „szürkék hegedőse” lehetek, ezért ott megtűr a rendszer. Persze azért a pesti vállalati irodámban is ellenőrizték, hogy mi van az asztalfiókomban, de ezt is észrevettem.
1984-ben költöztem Veszprémbe és miután 1988-ban a feleségem elhagyott, elköltözött az anyjához Szentesre, mondván, hogy elválik tőlem, mert „Nem akar egy mártír özvegye lenni” (valójában csak azért, mert már nem szeretett) és megismerkedtem egy a nejemnél 10 évvel fiatalabb tanárnővel, akinek már a második találkozásunkor megmondtam, hogy az állambiztonság megfigyelése alatt állok, ezért ha együtt fogunk járni, akkor ő is bekerül az állambiztonság látókörébe, de ha ez neki problémát jelent, nem haragszom, ha nem akar többet találkozni velem. Mire azt válaszolta, hogy „Végre egy igazi férfi, aki egy szál karddal megy neki a tankoknak”. 10 év után azonban ő is elhagyott, mert akkor már bizonyára nem voltam olyan érdekes, hiszen „győztünk”!
Sorolhatnám még reggelig a sztorikat, de csak még egyet: Az első feleségem a válásunk után alkoholista lett és összeállt egy nálánál fiatalabb volt katonatiszthelyettessel, akit skizofrénia miatt leszázalékoltak. Ennek ismeretében gyermekelhelyezési perben kértem a bíróságtól, hogy a kér kiskorú (6 és 12 éves) gyermekünket nálam helyezzék el. A volt feleségem ellenezte ezt és azt írta a bíróságnak, hogy ne helyezze el nálam a gyerekeket, mert én vállaltan antikommunista vagyok és rossz irányban nevelném a gyerekeket. Tagadta, hogy alkoholista és személyességi jogok miatt nem nyilatkozott arról, hogy az élettársa, vagy már férje milyen betegség miatt lett leszázalékolva.
A szentesi Városi Bíróságon a bíró (aki a megyei pártbizottság tagja volt) azzal kezdte a tárgyalást, hogy
Bíró: Somogyi úr, magának nem tetszik a rendszer?
Én: Tisztelt Bíróság! Úgy tudom, hogy a Bíróságon felperes és alperes a megszólítás, de ha itt más a helyzet, akkor én sem Tisztelt Bíróságot fogok mondani, hanem egyszerűen csak Horváth úrként nevezem a bíróságot. Egyébként pedig most egy gyermekelhelyezési perben vagyunk, aminek nem tárgya, hogy nekem tetszik-e a rendszer vagy sem. De, ha már így rátetszett kérdezni, akkor megmondom, hogy nem tetszik.
Bíró: Azonnal fejezze be a szemtelenkedést, mert meg fogom bírságolni.
Egyébként a pert – természetesen – elvesztettem és a Csongrád Megyei Bíróság II. fokon úgy változtatta meg az I. fokú ítéletet, hogy a 12 éves fiamat nálam, a 6 éves lányomat az anyjánál helyezte el. Ez lett a jogerős ítélet, amit csak a Legfőbb Ügyésznek állt jogában megóvni és hatályon kívül helyezni és másik megyei bírósággal újra tárgyaltatni. Személyes meghallgatást kértem a Legfőbb ügyésztől az óvási kérelmemben és csodák csodájára fogadott Györgyi Kálmán legfőbb ügyész, pedig még a Kádár-rendszerben voltunk. Meg is óvta a jogerős ítéletet és a Szolnok Megyei Bíróság a két gyerekemet nálam helyezte el, úgy, hogy igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki, aki megállapította, hogy a férj milyen betegséggel van leszázalékolva, stb., stb.
Száz szónak is egy a vége, félek, hogy a Tisza-féle M. Péter diktatúrában ellenzékiként nem nyernék gyermekelhelyezési pert az alkoholista anya és a skizofrén második férje ellen.
Ma nem tudunk kitől segítséget kérni. Ma senki nem tud megvédeni egy ellenzékit, vagy csak egy olyan embert, aki a Gyanúsítottnak valamiért nem tetszik, mert a világon senkit nem érdekel sem a magyarok, sem Európa sorsa.
A cikk sajnos olyan, mintha rólam szólna, mintha én nyalogatnám a sebeimet, vagy dicsekednék a hősiességemmel, pedig ez sem érdekel ma már senkit.
Ráadásul a legfontosabbat nem is említettem meg, azt, hogy nem járult hozzá az Igazságügyi Minisztérium az ügyvédi bejegyzésemhez, mondván, hogy nem vagyok fedhetetlen, mert kaptam egy „rendőrhatósági figyelmeztetést”, ami jogilag tényleg csak egy figyelmeztetés volt, hogy változtassak a magatartásomon, mert ha nem, akkor előbb utóbb bűncselekményt fogok elkövetni és akkor már nem tudnak „segíteni”.
Egyébként a „feddhetetlenség” azt jelenti, hogy az illetőt a büntető bíróság soha nem ítélte el, én pedig soha nem is álltam a büntető bíróság előtt vádlottként, csak védőügyvédként. Amikor ezt megkifogásoltam az IM-nél, rögtök korrigáltak és azt válaszolták, hogy nincs üres ügyvédi státusz Nógrád megyében, ami persze szintén nem volt igaz, hiszen az üres helyre jelentkeztem és vett fel a megyei Ügyvédi Kamara.
A munkahelyemen, a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállaltnál, kb. 1981 táján, jellemzést kellett írni rólam, mint jogtanácsosról, az országos jogtanácsosi nyilvántartáshoz.
A munkahelyi jellemzést nekem is alá kellett írnom.
A személyzetisnek mondtam, hogy húzza ki a jellemzésemből azt, hogy „politikailag passzív”. Nem akarta, de ragaszkodtam hozzá, mondván, hogy akkor nem írom alá, mert én nem vagyok politikailag passzív, hiszen nap, mint nap szidom a rendszert. (Persze tudtam, hogy a komcsi szóhasználatban a „politikailag passzív” azt jelenti, hogy ellenség).
Végül bepereltem a vállalatomat a Nógrád Megyei Bíróságon személyhez fűződő jogaim megsértése jogcímén.
Telefonom felhívott a Megyei Bíróság elnökhelyettese, hogy a keresetlevelem ügyében szeretne velem beszélni, keressem fel az irodájában.
Az elnökhelyettes asszony elmondta, hogy 30 éve van a bírói pályán, de még személyhez fűződő jogi perrel nem találkozott eddig. Kellemesen elbeszélgettünk és két hét múlva már meg is kaptam az ítéletet, amelyben helyt adtak a kereseti kérelmemnek és kötelezték a munkáltatómat, hogy a jellemzésemből törölje a „politikailag passzív” szöveget.
A Gyanúsított diktatúrájában elképzelhető, hogy a Bíróság egy nyíltan ellenzéki polgár ügyében a quasi hatalom ellenében döntsön? A kérdés költői!
Csak attól félek, hogy az Olvasók ezt az írásomat hivalkodásnak fogják érezni, pedig a célom a Gyanúsított hallatlan veszélyességére való figyelmeztetésnek szántam.
Dr. Somogyi János