Fészek – a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár budapesti tájszavas elnevezése. Dzsumbuj – a dzsungel és a lebuj szóból városrésznév. Centi – a Centenáriumi lakótelep neve a Kertvárosban. A pesti nyelv – Városnyelvi kalauz címmel írt könyvet Balázs Géza nyelvész professzor. Őt kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Professzor úr, a Köki tréfás elnevezése volt a Kőbánya-Kispest vasútállomásnak. Ma nagy bevásárlóközpont hivatalos neve. Miért jó az, ha a helyi társadalom nyelvi leleménye idővel hivatalossá emelkedik, s netán ez az út a Fészek számára is bejárható lehet?
– Az ember ősi ösztöne a névadás. A névadásnak gyakorlati oka van, hogy tudjunk azonosítani valamit vagy valakit, és mindig van benne érzelem. A helynévadásban is. Ha az emberek spontán módon adnak nevet egy helynek, akkor az azt jelenti, hogy érzelmi viszony fűzi őket hozzá, és ezt értékelni kell. Az egykori Petőfi Csarnokot a fiatalok elnevezték Pecsának.
Szabályos mozaikszó, de kétségtelenül vulgáris asszociációt is kelt. Ismertem az igazgatót, eleinte küzdött ellenére. Később beadta a derekát, azt mondta, a pesti folklór, a pesti szleng része lett, és föltette a plakátokra: Pecsa. A Fészek esetében föl sem merül esztétikai kérdés, csodálatos, kifejező szó önmagában, ráadásul a könyvtár nevét is felidézi.
– Aszfalthumornak, flaszterköltészetnek is nevezik a jellegzetesen pesti szóalkotásokat. Különösen szórakoztatóak az összetévesztő játékok: amikor a csárda zaját a zárda csajával, a száradt füzet a fáradt szűzzel, a harcsa máját a Marcsa hájával, a réti pipacsot a péti ripaccsal állítjuk szembe. Miért jó, amikor a pesti szójáték a politikába is betör, és a mezőgazdasághoz a földműveseknél is jobban értő szélsőségest flaszterparasztnak nevezi el a köznyelv?
A teljes interjú.
Kép: e-nyelv.hu