Az Európai Bizottság a 2019 és 2023 között legalább 37 ezer szerződést kötött NGO-kkal 17 milliárd euró (6800 milliárd forint) összegben, a listán rengeteg olyan civilnek mondott szervezet szerepel, amelyek valójában politikai tevékenységet végeztek. Kövesdi Károly Európa-érmes újságírót kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Szerkesztő úr, a hatalomra jutott korrupt szélsőség liberális átnevelő táborrá akarja alakítani az Európai Uniót. Miért lehet ez a céljuk?
A válasz elég egyértelmű: a liberalizmus, pontosabban a klasszikus értelemben vett polgári liberalizmusból átkonvertált újmarxizmus az egyik leghasználhatóbb eszme – anélkül, hogy szükséges lenne taglalni a mibenlétét – amivel a (természetesen nem létező) háttérhatalom elérheti aljas céljait. Ez az egész világ egyetlen feudális latifundiummá változtatása, ahol a különböző nemzetek szorgos és hallgatag jobbágyokként fognak viselkedni, fogyasztani, és javakat termelni a számukra.
Az Európai Unió vezetése – bár nem vonhatjuk kétségbe az alapító atyák nemes, bár meglehetősen naív szándékát, hogy a nagy háborúk elkerülése céljából találták ki – e célból kiváló gazdaállatja ezeknek a parazitáknak, hiszen nem a választott vezetők (miniszterelnökök, államelnökök), vagyis az Európai Tanács tagjai a döntéshozók (csak elvileg), mert az agresszív parlament és a bizottság figurái kijátsszák őket, egyes döntéseket „levisznek” alacsonyabb szintre, holott stratégiai, fontos témákról van szó. Mint például a migrációs paktumról. Röviden: a liberális átnevelés nem is annyira céljuk, mint inkább az eszközük. Ezt úgy szoktam egyszerűen megfogalmazni: „a nyitott társadalommal a zárt társadalomért”. Mert az a végcél: bezárni és uralni az öntudatlanná züllesztett embereket.
A teljes anyag.
Kép: europeaninterest.eu