A TISZA-kormány bűncselekménnyé nyilvánítja az ilyen és ehhez hasonló hamisításokat és a függetlenné váló Médiahatóságot felhatalmazzuk, hogy bezárassa az ezeket közlő médiumokat − írta közösségi oldalán egy extrém politikus. Bánó Attila publicistát kérdezte a Présház.
− Szerkesztő úr, egy politikus azt mondja, hogy egy kormány nyilvánít bűncselekménnyé valamit. Demokráciában ilyet csak a parlament tehet. Hogyan vallhatja be ma valaki Európában, hogy diktatúrára készül?
− A szóban forgó politikus, a Tisza Párt izgága elnöke már sok mindent mondott, és ismerve a szokásait, ezután is mondani fogja a magáét. Eleinte meghökkentőnek és botrányosnak tarthattuk a kijelentéseit, de egy bő esztendő alatt megszoktuk, hogy összehord hetet-havat, és kár valamiféle értelmes logikát keresni a mondandójában.
A pártelnök nem tudja, hogy amikor valaki mindig feltűnő és botránykeltő nyilatkozatokkal bombázza a célközönségét, akkor ezek egy idő után hatástalanná válnak. Ma még azt hiszi, hogy a bombasztikusnak gondolt közlései növelik a népszerűségét, de én úgy látom, hogy álomvilágban él. Olyannyira, hogy a Facebook oldalán már így kérkedik: „Van egy jó hírem. Meg fogjuk nyerni a választást. Nem kicsit, hanem nagyon”. Valamilyen közvélemény-kutatási eredményt is lobogtat, amely szerint a pártja lekörözte a kormánypártokat, de tudjuk, hogy az efféle kimutatások mennyit érnek. Nem lebecsülve az ilyen politikai kalandorok társadalomkárosító tevékenységét, az azért nyilvánvaló, hogy táborának tagjai úgy viselkednek, mint a hipnotizált szektatagok. Nekik teljesen mindegy, hogy mit mond a vezér, ha naponta változtatja a véleményét, akkor is lelkesen megtapsolják. Nekem viszont az a tapasztalatom, hogy a komolyabb és színvonalasabb politizálás iránt fogékony polgártársaim egyre kisebb jelentőséget tulajdonítanak ennek az embernek.
− Függetlenné váló médiahatóságot „felhatalmaz” egy kormány. Miért önleleplező ez az indulat vezérelte mondat?
− Azért, mert nem csak arról árulkodik, hogy a pártelnök egy politikai akarnok, hanem arról is, hogy hiányzik belőle az a fajta bölcsesség és felkészültség, amely csak tanulással, a politikai pályán szerzett tapasztalatok megfelelő hasznosításával szerezhető meg. Amikor a neki nem tetsző médiumokat és újságírókat a médiahatóság segítségével szeretne lesöpörni a pályáról, akkor ezzel a saját dilettantizmusát bizonyítja. Egy demokráciában ugyanis teljesen normális jelenség, hogy léteznek a jelentősebb politikai, világnézeti irányokhoz közelálló, azokat támogató orgánumok. Lehet, hogy a pártelnök úr szeme előtt példaként lebeg a patriótákat szorongató nyugati balliberális véleménydiktatúra, de itt, Magyarországon egyelőre él és virul a sajtószabadság, bármennyire nem tetszik ez neki.
− A politikusi fenyegetőzés miért juttatja eszünkbe a Rákosi-rendszert?
− Ez érthető. Aki annyira öntelt, hogy már kormányfőnek képzeli magát, és úgy gondolja, hogy hatalomra kerülve utasíthatja a médiahatóságot valamiféle rendcsinálásra, az valóban diktatúrára készül. Elvakult híveit ez nem zavarja, mert éppen ezt várják tőle, miként egykor az elkötelezett kommunisták is ezt várták Rákosi Mátyástól.
− A „bűncselekménnyé nyilvánítással” olyan politikus fenyegetőzik, akit a Legfőbb Ügyészség vádol bűncselekménnyel, ám ő gyáván a mentelmi jog mögé bújik. Miért nem tudunk mégsem nevetni?
− Mert a kormányzati hatalom megszerzésére irányuló szándékot komolyan kell venni. Ez az ember sok szempontból gátlástalan, és szerintem nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek egy civilizált társadalomban sikert hozhatnának számára. Viszont jelentős külföldi támogatást élvez, és tudjuk, hogy a pénz, a kiterjedt médiatámogatás, a propaganda mire képes. Szinte bárkiből csinálhat sztárt, olyan közszereplőt, akivel meg lehet próbálni a kormánybuktatást. Ha ilyen ember ülne a miniszterelnöki székbe, akkor nem csak a médiahatóságnak kellene vigyázzban állnia, hanem a Legfőbb Ügyészségnek is. És persze ez esetben nem sérülne a jogállamiság, és az EU balliberális vezetése nem indítana hazánk ellen kötelességszegési eljárásokat. Működne a megszokott kettős mérce.
Molnár Pál