Elvetélt karaktergyilkossági kísérlet

Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – írja az extremitás. Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

– Szerkesztő úr, 1990-ben politikusi pályára lépett olyan személy, akinek édesapját „körmös”-nek hívták a rémkorszakban, s vele együtt olyan, akinek édesapja szintén az ávónál tevékenykedett, és meg is nevezték a Terror Háza listáján. Akkor a szélsőbaloldali sajtó szerint nem volt szabad bárkit megítélni apja alapján. Most a szélsőbaloldali sajtó ilyen alapon gyalázni próbál. Miért nem lepődünk meg?

– Amit a balliberális sajtó elvakultabb, radikális vonulata e téren produkál, az szépen beleillik a régóta alkalmazott módszertanba. Ennek lényege, hogy teljesen mindegy, mit mondtunk tegnap, ha számunkra előnyösebb, hogy ma az ellenkezőjét mondjuk.

Az pedig kifejezetten gusztustalan, amikor tisztességes, közmegbecsülést élvező személyeket próbálnak besározni úgy, hogy a felmenőik esetleges bűnei után kutatnak, mert a célba vettet a munkássága, közéleti tevékenysége alapján nem képesek kikezdeni. Ezt a módszert persze még akkor sem alkalmazzák a saját oldalukhoz tartozókkal szemben, ha valaki a tevékenységével, a szemléletével erősen emlékeztet a bűnöket elkövetett szüleire, nagyszüleire.

A teljes anyag.

Kép: youtube