„Ha erős a gyökér, akkor erős a törzs is” (N. L.)
Hihetetlen erő, akarat és tehetség lakozik benne. A Kisgazda Polgári Egyesület ülésein mint jó kisgazdát ismertem meg, aztán vitézi összejöveteleinken és Harcon, az ő megdönthetetlen optimizmusával és szakácstudományával vezetett csárdájában, a Diófában. Nem kell nagyon kérdezni, ömlenek belőle az emlékezés apró momentumai is.
– 1951. március 11-én születtem Csorváson, a Viharsarokban. Nagyapámat kuláknak nyilvánították, földjét, tanyáját, cséplőgépét elvették a kommunisták 1947-ben. 94 éves korában halt meg. Sokat tanított velem ő, aki iskolázatlan paraszt volt. Mindenekelőtt a mértékletességet emlegette legtöbbet: Amit ma meg tudsz csinálni szívvel, lélekkel, ne halaszd holnapra, mert az visszahozhatatlan. Egyszer kivitt a határba, hogy megmutassa, mit vettek el tőlük a kommunisták, s éppen a tanyasi házának estek neki a markolók és ő elkezdett sírni. Akkor megéreztem valamit és ez megalapozta bennem a jövőbeni gondolkodásomat és gondoskodásomat.
Erősítgette mindegyre: kis fiam, ne a történelemkönyvből tanulj, mert az hazugságok tömkelege, hanem az igazságot keresd és a gyökerekre emlékezz! Ha erős a gyökér, akkor erős a törzs is. Az évezredes hősökre gondolj, mert ezen a kicsi Magyarországon nekik köszönhetjük, hogy megmaradtunk. Szavait megfogadtam és megőrizve az ő szellemiségét, megalkottam a Magyarok Emlékparkját Harcon, a Diófa Csárdánk udvarán. Hosszú út volt, míg idáig jutottunk. Most vagyunk itt 16 éve. 2011-ben első eredményem a Trianon emlékmű avatása volt. Ettől kezdve minden évben került a parkba valami és valaki: Horthy Miklós szobor, kettős kereszt, Kovács Béla-, Recski áldozatok-, ’56 hőseinek emlékműve, Hunyadi János, Kós Károly, Kossuth, Petőfi szobra. Sok jeles személyiség volt jelen az ünnepi ceremónián: Wittner Mária, Bakai Kornél, Andrásfalvy Bertalan, Potápi Árpád, de te is itt voltál a Wass Albert emlékmű avatásán, még fát is ültettél a nemzet lelkiismerete írójának tiszteletére. Emlékszem arra a versmondásra, a 2-300 embernek jó része sírva fakadt. Sok olyan ember látogat ide, aki érzi a magyarság erejét.
Apám az Orosházi Vetőmag Termelő Vállalatnál volt főkönyvelő könyvelő, 1956-ban összetépte a párttagkönyvet, jelezve: hiába agitáltok, nem tartozom közétek! A rendőrség elvitte és fogdába zárták. Szétverték a veséjét. Utálta a kommunistákat. Kirúgása után a malomban segédmunkás, végül boltvezető lett 1971-es nyugdíjazásáig. Korán halt meg, 1983-ban, mert a szétrugdalt veséje mindennapos problémát jelentett számára. A végső stádiumban elvérzett. Sosem tudtam meg, ki verte össze úgy, hogy csak szenvedés volt az élete. Próbáltam a nyomára jutni, de nem nyilatkozott meg senki. Az ő esete után anyám is céltáblájukba került. Neki sikerült elhelyezkednie az Orosházi Ruhagyárnál. Később, mikor apukámat kinevezték az ÁFÉSZ-nál boltvezetőnek, akkor odament ő is. A sors irányította őket, ahogyan engem is.
Gyerekkorom óta a sors irányít. Az általános iskola után Szegedre akartam menni erdészi képesítést szerezni, mert mindennél jobban imádtam a természetet, de oda nem vettek föl felmenőim származása miatt. 1965-ben betért apámhoz a boltba Győri Sándor, aki az Orosházi Mezőgazdasági Technikumban tanított, s elpanaszolta neki az én sorsomat. Győri segített és elhelyezett az Orosházi Kossuth Lajos Mezőgazdasági Technikumba, ahol elvégeztem a technikumot. Innen a Hódmezővásárhelyi Állattenyésztési Főiskolára mentem. Volt előtte11 hónap katonaság, amit én élveztem, mint pénzügyi írnok. Ma is úgy vélem, a katonaság kell a fiataloknak, hogy tiszteletet tanuljanak elöljáróikkal kapcsolatosan.
Üzemmérnöki diplomát szereztem 1973-ban Vásárhelyen. 1967 nyarán Gyopárosfürdőn ismertem meg egy csinos fiatal lányt Kovács Máriát és 1972. szeptember 9-én volt az esküvőnk. 3 gyerekünk van és 10 unkánk. 52 éves házasok vagyunk jóban rosszban, keresztény hitben, kitartással.
Megpályáztam a balástyai állattenyésztési agronómusi állást, amit elnyertem. Minden jól ment, míg jött egy Simon Ferenc nevezetű kupec, aki disznókkal, tehenekkel, kancákkal üzletelt. Dögledező kancával akart engem biztosítási csalásba vinni, de ebbe nem mentem bele. Jött a párttitkár, hogy vegyem be a kancát, de nem tettem meg. Ezért kirúgtak.
Elmentem a Szatymazi Béke tsz-hez, sok embert ismertem ott. Átvettek. Hagyományos, kézi fejéssel ment ott a tejtermelés, a trágyát meg talicskázták. Az egészet megreformáltam, minden munkafázis egyszerűbb lett. Óriási baráti kapcsolatok alakultak ki, halászcsárdázás, miegyebek. Rá egy évre 1974 táján megjelent az elvtársi önkény. Azt vettem észre, hogy a trágyát nem oda viszik, ahová ki volt írva, hanem Leitner Ferenc párttitkár elvtárs eltérítette a szállítmányt a maga háztáji földjére. Mivel fizetnie kellett volna érte és nem fizetett, magam pedig erre rávilágítottam, azonnal kirúgtak.
De a sors ismét megsegített. Egy volt évfolyamtársamnak elpanaszoltam az esetet, s az ő segítségével az Orosházi Állami Gazdaságba nyertem felvételt. A tehenészetet vezettem, ragyogóan ment minden, kiváló dolgozónak akartak elterjeszteni. 1979. szeptember 17-én a kerületi párttitkárt, műhelyfőnököt kértük meg, hogy az eltört szánt meg kell hegeszteni. Kedden vittük oda, de péntekre sem készült el. Halászott munkaidőben is, nem volt rá ideje. Mikor számon kértem, lekulákozott. A kommunista kitörését hallgatták a gépműhely dolgozói is. Felrótta, hogy nem mentem pártiskolába. Mondtam neki, ti téves eszmét sulykoltok az agyatokba! Tudod mikor lesz Kánaán? Mikor? Kérdezett vissza. Hát majd amikor ketten leszünk a földgolyón, én megfőzök mindent, s te odajössz a bográcshoz, én meg úgy fejbe váglak a fakanállal, hogy ott döglesz meg, mint utolsó bolsevik! Akkor lesz nekem Kánaán. A körben állók megtapsoltak. Én otthagytam ezt a romlott kommunistát. Hétfőn a lakásom előtt megjelent egy kocsi és bevittek a pártbizottságra. Kotolák Ferenc párttitkár fogadott. Zsótér gazdasági vezető mentett meg a rendőri eljárástól, mondván: nézzétek meg, Lajos hogy rendbe rakta a gazdaságot, nem érdemli a fenyítést! Kirúgtak, kiléptem, így váltunk el.
Ez történt hétfőn. Szerdán bikákat szállítottunk Líbiába, akkor még állományban voltam. Kerestek felvásárlót, fele pénzért hozzájuk csapódtam. Így kerültem az állatforgalmi vállalathoz, ahol 1985. augusztus 1-ig kitartottam. Felépítettem Orosházán a Vándor fogadót, Békés megye első magánéttermét. Szerettem mindig főzni, gyerekkorom óta próbálkoztam vele. Jobban szerettem, ha a vendégek hozzánk jönnek és én főzök, mintha én mennék vendégségbe. 1984 szeptemberében kezdődött és ’85 augusztus 9-én 104 vendég jelenlétében megnyílt az éttermünk, csodálatos székely kapun kellett átmenni a vendégeknek. A tanácselnök megnyitotta, a szalagot átvágta, elénekeltük a Székely Himnuszt. Ezért kirúgták a tanácselnököt. Jött Dr. Sándor Antal helyette. Addig piszkált, míg 1988-ban eladtam a fogadót. Licitálni kellett rá, mert annyi jelentkező akarta megvenni, hiszen nagyon jól ment a a vállalkozás.
Továbbmentem és Csongrádon létrehoztam a Vándortanyát, ’89 április 1-én nyitottuk meg, ’95 február 26-ig üzemeltettük, amikor egy tranzakció folytán (Biztonságos Befektetők Szövetsége) elbuktam 75 millió forintot. Ez a szélhámos társaság lefejt, padlóra kerültünk. Megismertem a fehérgalléros bűnözést közelről. Lenullázták a családomat.
A sors megint segített. Lehetőségem nyílt egy szarvasmarha telepet kibérelni Békés megyében, de jött a fő állatorvos és azt mondta: nem felel meg a telep az Uniós előírásnak, ezért bezárták a Vágóhidat, meg a pulykatelepet is.
Újra elkezdtem a vendéglátást. Harkányban béreltem ki a Nimród éttermet, de a tulajdonossal eltört a kapcsolat, így 2008-ban Ausztria felé vettem az utamat. A sors itt is bejelentkezett. 2004-ben megnéztem Harc községben egy éttermet, meg akartam venni, de nem jött akkor össze az üzlet. 2008-ban ragyogóan ment az üzletünk Ausztriában, egy síparadicsom mellett bérelt étteremben. Ekkor újabb jel jött. Talmácsi Gábor világbajnok lett motorozásban. Vittem ki a kaját a vendégeknek és megszólalt a Himnuszunk. Beleborzadtam, s mondtam a nejemnek: Miért vagyunk mi itt, idegen országban? Nem érzed azt az óriási honvágyat, mi hazahív? Ne bolondozz, hisz dől a pénz!- mondta. Ez volt vasárnap. Kedden megcsörrent a telefon, Harcból hívott a csárda tulajdonosa:Tárgyaljuk újra, akarjátok-e a csárdát! Egy hét múlva hazautaztunk. 2008. december 12-én már én nyitottam ki a csárda ajtóit.
Magyar vagyok, haza kellett jönnöm! Csak ezt éreztem mindvégig és a döntésemet is ez az érzés szülte meg. Megcsináltam nagyapám szellemiségéhez ragaszkodva a Magyarok Emlékparkját! És azóta is munkálkodom rajta. Az éttermet úgy díszítettem fel, olyan rekviziteket helyeztem el a falakon, polcokon, hogy aki belép, érezze, hogy a magyarság itt van. A falon bekeretezve áll a Himnusz, a Szózat, Kossuth Lajos képe és hitvallása. Van külön Erdélyi terem és Vadász sarok. Van itt egy Horthy szobor is, aminek különös története van: a kormányzó 1936-ban III. Viktor Emánuel királynál tett látogatást és akkor sebtében egy római szobrászművész készítette ezt Horthyról, ebből nincs másolat, egyedülvaló alkotás. A világháború befejeztével el kellett rejteni, mert szét akarták törni. A római nagykövetségen elrejtették, majd átvitték a Duna-bizottsághoz, s ott ruhákba rejtve tartották, majd visszacsempészték Magyarországra. A vitézi rend erősödni kezdett, Turzó Frigyes főkapitány vette az alkotást védelme alá. 2016. december 16-án került hozzám és 2017. március 11-én ünnepélyes keretek között került be az étterem Vadász termébe.
Sokat dolgozom azon, hogy a szekszárdi kórházba visszaállítsák a kormányzó szobrát, mert ő az egészségügy terén nagyon sok tervet valósított meg. A szekszárdi Múzeum padlásán találtuk meg 5 évvel ezelőtt, nem porosodhat ott tovább! Sajnos a liberális propagálás eredményeként még mindig erős a félelem és megosztó személyiségnek tartják Horthyt, ezért csak lassan halad a mellszobor visszaállítása. Nem csak magánterületeken áll mintegy 20 helyen már ilyen alkotás, egyre több köztéren avatunk szobrot, amit a kormányzóról mintáztak.
Felavattuk a 6-os főút mentén, Szekszárd külterületén, található éttermünk bejárata melletti falon a Vitézek emléktábláját, emlékszel, te is itt voltál. Már annak kertjét is számos nemzeti az öt márványtábla. Szerintem a valós történelmet így és efféle módon lehet megtanítani az emberekkel. Ez nem egyszerű, de hosszú folyamat lesz. Egyszer arról akartak meggyőzni, hogy vegyem le az Árpád sávos zászlót az étteremből, mondták: a zsidókat annak lobogtatása mellett vitték a gázkamrákba. Ilyenkor türelemmel elmagyarázom,mennyire rossz történelemkönyvből tanultak ők. Ezeknek a vacsoravendégeknek azt szoktam tanácsolni, ha erre járnak legközelebb, ne tessenek a fékre lépni, hanem a gázra!
Szenvedélyem a régiségek gyűjtése. Először mezőgazdasági rekviziteket hordtam össze, mivel mezőgazdasági mérnök a szakmám. Ezek a parkoló körül vannak elhelyezve. Gyűjtök más használati eszközöket, még rádiót, televíziót is. Azért teszem, hogy egykor a fiataloknak meg tudjuk mutatni, hogy őseink mivel foglalkoztak, hogyan éltek. Van egy elméletem, hogy a ’60-as években miért indult be az addigi kultúra lerombolása: a pénzügy éhes figurái felmérték azt, hogy a tanyasi emberek nem felvásárló erő, mert önellátóak. Ha beterelik őket a városok bérházainak kutricáiba, akkor elmennek az ő boltjaikba vásárolni. Így ez a vásárlóerő az ő zsebüket tömi. Ezt megvalósította a kommunista ideológia.
Azt mondják a vendégeim, itt nem csak körbenézni, de enni is jó. Hogy mi a titka a mi konyhánknak, hogy állandó teltházunk van? Én egy másodpercig sem tanultam a szakács mesterséget, sem a pincérkedést, vendéglátást. Én az Élet iskolájában képeztem magam. Nagymamám szerettette meg velem az étel készítését. A pörköltfőzés titkát például egy öreg juhásztól lestem el. A mostani modern konyhát, reformétkezést be nem engedem a csárda falai közé. Alföldi ízekkel hódítok Tolna megyében és csak a régi magyar finomságok jöhetnek számításba. A pörkölteket zsírral főzöm, ahogyan tették nagyanyáink. Az emberek ezt meghálálják, nagyon jó a vendégforgalmunk. Itt még a rántott hús is más, mint bárhol, mert nem sajnálom a legjobb húsra a pénzt. Nagyon jó morzsát használok, tejet, Vegetát. Nem az iskolai recept szerint, hanem az Élet iskolája szerint főzök-sütök. És ami fontos még: megfizethető áron kínálunk mindent. Amikor kezdtem 1985-ben ezt a szakmát, akkor Kézdivásárhelyen jártam sokadszor, s élt ott egy Kovács Antal nevű székely ember, aki egy éttermet bérelt. Beszélgettünk, s elmondtam tervemet: nyitok egy éttermet odahaza. Erre ő így szólt: Lajoskám! Négy alapszabályt tarts a szemed előtt: A lónak is van 4 lába, gyönyörűen szalad. Ha az egyik lábán lesz egy kis patagyulladás, akkor sántítani kezd. A vendéglátás ugyanilyen. Ha betartod a négy alapszabályt, sosem lesz gondod a vendégkörrel. A 4 szabály: Jó minőség és mennyiség, értékarányos ár, ne akarj egy év alatt meggazdagodni, légy barátságos, kedves, vendégszerető a kiszolgálásban. Ne úgy legyen, hogy díszbe öltözve viszi a pincér az ételt, majd megáll, mint a cövek. Barátságosan foglalkozz a vendéggel! Ha a vendég barátként távozik, abból lesz ő törzsvendég. Ebben a csárdában volt először Magyarországon zenegép, de sajnos elvitte a Zeneművészeti Múzeum és máig nem kaptam vissza. 64 számot játszott, remek kis gép volt. Ezt a csárdát 1906-ban építette Doszpot Lajos bácsi, később magyarosított Diófásira, és akkor szerezte be a zenegépet.
Hogy miért van még egy éttermünk innen nem messze, a Szekszárd felé vezető út körforgalma mellett? Sárközi úr építette azt a csárdát 1998-ban, de sajnos elhalálozott, a gyerekei eladták az olaszoknak. 2015-re már felfutott a Diófa csárdánk, kellett egy új hely. 2016. június 16-án már azt is megnyitottuk panzióval, konferenciateremmel. Ott van a magyarság hite, szellemisége. Mára mindkét helyünk zsúfolásig megtelik, sem itt, sem ott nem győzzük a vendégeket kiszolgálni. Törzsvendégeink hétvégeket 60-80 kilométeres körzetből járnak hozzánk.
Mindig azt mondom: a remény hal meg utoljára. Keresztény hívő, katolikus magyar vagyok. Sajnos a hétvégi munka sokszor nem engedi megm hogy elmenjek misére, de minden nagy eseményen ott vagyok. Hitem, s vallásom az, hogy engem az Őrangyalok és a sors irányít fentről. Hitünket, gyökerünket ne veszítsük el! Úgy menjünk előre, a jövőbe, hogy van célunk, megvalósítható tervünk. A nyelvet ne hagyjuk kiveszni, mert a magyar nyelv a világ legszebbje! Én fanatikusan:Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában!
Szíki Károly