Franciaországban az elnököt választják, aki kijelöli a miniszterelnököt, Németországban a kancellár jut pozícióba választások alapján, s ő javasolja az államelnök szélyét. Kiszelly Zoltánnak, a Századvég politikai elemzési igazgatójának tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Igazgató úr, hazánkban már 1990-ben eldőlt, hogy nem elnöki köztársaság leszünk, mi pártokra szavazunk, és a győztes adja a miniszterelnököt. Mégis időnként felüti fejét az a javaslat, hogy az elnököt is a nép válassza. Európában miért tartózkodnak ilyen megoldástól az államok?
– Az államok berendezkedése tükrözi történelmi fejlődésüket, ezért sincsen egységes elnöki modell. Magyarország ezer évig királyság volt, ám az uralkodó és a kormányzó szerepe idővel gyengült és a kormánytöbbségre támaszkodó miniszterelnök emelkedett ki a politikai döntéshozás centrumaként. A rendszerváltás átmenetében ezt hagyta jóvá — még ha csak kis többséggel is — a négyigenes népszavazás.
A politikai intézményrendszert egységben kell nézni, ezt rögzíti az alkotmány, vagy alaptörvény, ahol a három fő intézmény (államfő, törvényhozás és a kormány) egymáshoz való viszonyát pontosan meghatározzák és onnantól már nem lehet az egyik, vagy a másik elembe “piszkálni”. Ez olyan, mint a pókháló, ha az egyik részéhez nyúlunk, az egész elkezd rezegni, vagyis ha az egyik intézményen változtatunk, az egészet újra kell tervezni.
A teljes anyag.