Kövesdi Károly politikai versei

„Röfög csámcsog az ideológia a polkorrekt karámban / Sok kicsi Néró hadonász kéjesen uralkodna már ma / Ki tegnap senki volt ma császárnak véli magát trónust farag / Országok nemzetek fölött ring s elővillan sok pőre valag” – írta Történelemóra európaiaknak – Hommage á Villon című versében Kövesdi Károly. A költemény a Visszakapott szavak című, a Vámbéry Polgári Társulás által a közelmúltban kiadott könyvben szerepel. A költőnek tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a présház főszerkesztője.

– Mester, „Az utat bitók övezik szellemi guillotinok minden kanyarban / Látod herceg a vén Európa hogy süllyed nyakig a szarba” – rajzolt szóképet kontinensünk állapotáról. Miért tudjuk, hogy ez a rombolás Európán kívülről jön?

– Nem nehéz kitalálni, hiszen világosan látni lehet az összefüggéseket. Ha megfigyeljük, milyen kaliberű emberek vezetik (bár helyesebb a megvezetik kifejezés) ma Európát, feltehetjük a kérdést: ennyire gyávák, döntésképtelenek, buták? Vagy ilyen magas színvonalon művelik a gazdasági mellett a politikai korrupciót?

S mivel az európai népek, nemzetek érdekei, felhatalmazása, megkérdezése nélkül, azok békéje, jóléte, élhető jövője ellen hoznak eszement döntéseket, csak az játszódhat le a színfalak mögött, hogy kiszolgálnak valakit, valakiket, akik nem az Ural és a Portugál-választóhegység közötti területen élnek. Nagyon elvetemültnek kell lennie annak a vezetőnek, aki kiszolgáltatja az európai népeket a migránsáradatnak, leépíti a kontinens gazdaságát, jövőkép nélküli toporgásra, tűrésre biztat félmilliárdnyi embert.

A teljes anyag.