Lennie kellett egy olyan titkos alkunak, hogy ha a baloldal megnyeri a választást, valamit cserébe végre kellett volna hajtania. Csak nem tudjuk, mit: kerítést lebontani, beengedni az iskolákba a genderőrületet, belépni a háborúba? – vélekedik a hazafias politikai tömb. Galló Béla politológusnak tett föl kérdéseket a Gondola.
– Galló úr, a migránsözön hazánkra zúdítása, gyermekeink gender-bolondériával való megfertőzése, katonáink halálba küldése mind a magyar társadalom rombolását célozza. Kiknek lehet ez érdeke és miért?
– A kézenfekvő politikai magyarázatok mellett, van ennek egy mélyebb oka is. A Nyugatnak és a szovjet birodalomból kiszabadult Kelet-Európának merőben más a szabadságérzékelése. Ott az egyén szabadsága mindenek fölött áll, nálunk a közösség szabadsága, a közösség alanyi jogai sem „mellékesek”. Márpedig a mintaként ránk zúdított szabadságmámor, mi szerint már az is mindegy, egyénenként milyen neműnek születünk és saját döntésünk, hogy nők legyünk-e vagy férfiak, közösségellenes bolondéria, veszélyezteti a természetes biológiai szocializációt, megterheli az amúgy sem könnyű serdülőkori életszakaszt.
Annak idején Petronius a hanyatló Róma szabadságélményét is ekként írja le: mindent megtehetsz, mindent kipróbálhatsz, hiszen szabad vagy. A szabadság korlátlansága tehát a hanyatlás velejárója, ergo, a Nyugat ma nincsen felszálló ágban. A migráció kapcsán is ugyanez a szabadságértelmezés érvényesül. A migránsok egyéni szabadsága felülírja a közösségnek azt a jogát, hogy szabályozhassa, ha kell, korlátozhassa a népvándorlást. A határokat ostromló migráns ily módon szabad, a határait védő nemzet pedig nem az. De aki efféle hangot üt meg, aki ellene szegül ennek a nyugati fősodor értelmezésnek, az sürgősen eltakarítandó. A jelenlegi magyar kormány ellenszegül, tehát le vele.
– Bizonyított, elismert tény, hogy az itthoni ellenzéket külföldről felbérelték. Ez valószínűleg paragrafusokba ütközik. Mindamellett az érintettek a parlamentben, a városházán ügyködnek, hisztériáznak. Hogyan lehet helyreállítani a jogállamiságot?
A teljes anyag.