Terroristaképzés

Gyuri bácsi már  régen ügyködik a „demokrata” vezetőképzés  terén. Ha  megvakarjuk az  balos vezetőket, valószínűleg kiderül, hogy  Amerikában kapták a kiképzést valami “ösztöndíjjal”…
Példa  erre az átkos  emlékű elnökünk élete. Miután nagyon fiatalon a  Magyar Cserkészszövetség  legfelső  vezetői közé  verekedte  fel magát, 1987, június 1-én látogattam meg Bodnár  Gábor  megbízásából egy Bécsben tartandó HÖK találkozó megbeszélésére.
Óbudai , nagyon egyszerű panellakásában látogattuk meg  Bereczky  Gyuri volt  kolozsvári  HÖK-vezetővel.  Nem borult a  nyakunkba, de fogadott.
A felkérést  nem  vállalta, de  ajánlotta, szervezzük meg az  akkori kommunista  vezetés alatt működő MVSZ  rendezésében. De mindjárt hozzátette,  ebbe  nem  fogtok beleegyezni.
Miután láttam,  ebből nem lesz  semmi, udvariasan kérdezgettem életéről. Többek közöt kérdeztem,  volt  egy Nyugaton?
Igen, jött a  válasz, kétszer. Egyszer két hétig és egyszer hat hónapig.
Az USA-ban.
Erre   felfigyeltem. Hat hónapra kiengedték a kommunisták? Hogyan? Miért?
További  beszélgetés  során megkérdeztem, mivel kereste kenyerét?  Válasza  megdöbbentett.
Lincoln amerikai  elnök mondta. “egy  embernek tíz állásának kell lennie életében”. NEKEM MÁR KILENC VAN.
Már előre tervezvén, köztársasági elnökségre képeztette ki Gyuri bácsi?
A hangszalag több példányban van meg, több városban, országban. Sajnos  elég  rossz minőségű, mert a  bakelit mikrofon csúszkált a  kezemben, de azért jól hallható a  felvétel. Jó volna, ha  valaki hallgatván begépelné az  egészet.
 
Magyarody Szabolcs
Kép: whitehouse.gov