„Kell-e a költészet? Értelmetlennek tűnik a kérdés. Olyan, mintha azt kérdeznénk, kell-e az erdő madárfütty nélkül. Kell-e a patak csobogás nélkül?” – tűnődik Zalán Tibor költő A költészetről című írásában. Őt kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Mester, „Rohadt egy hely ez az / alvilág mondja az író és / odavet neki néhány évet / s néhány elhamvadt kéziratot” – írja Az író A papír című versében, amely legújabb könyvében, A lovak reggelije című verseskötetben jelent meg nemrég. Maguk az elhamvadt évek hogyan bukkannak föl mégis?
– Azt hiszem, az elhamvadt évek tudják csak értelmezni az ember számára a létét, létét a világban és önmaga keretei között. Sokféleképpen határozták már meg az emlék létezését, fontosságát, alakító vagy pusztító hatását az emberi tudatra. Számomra az emlék az élhető valóság, a jelent nem létezőnek kell tételeznem, míg a jövő átmenet nélküliség a múltba. Az emberi lét ennek megfelelően csak valami különös közvetítő két létező között, melyen mindkettő akadálytalanul hatol át, de amelyek egymásba hatolásukkal szavatolják az emberi jelen látszatlétezését.
Az elhamvadt kéziratok pusztulásukkal nem válnak sem az emlékek, sem a jövő martalékává, megőrződnek az alkotás pillanatában, akár embrióállapotában. Az alkotás ennek megfelelően a múlt, mint valóság és a jövő, mint transzcendens átélhetőség közötti lakmuszpapír. Az írónak számot kell vetnie ezzel. Az elhamvadt évek nem a megsemmisülés metaforái tehát, hanem az idővel mint őrlő állkapoccsal szembeni ellenállás. Érdekes, Bulgakov Mesterének azt mondja Woland, ha jól emlékszem, a kézirat nem ég el. Való nyilvánvaló igaz, hogy a papír, a kézirat, mint anyag, el tud égni. De amit képvisel, feltehetően nem elégethető a megsemmisülés értelmében. Végső soron mindent le lehet fedni ezzel az égés-metaforával, akár történelmet is. A múlt beleég a jövő húsába, és fordítva, hiába irreverzibilis az idő. Ennek a visszaható folyamatnak a lebonyolítója az ember, mint e kettő ürességének a peremén, tehát a semmi fölött egyensúlyozó entitás.
– „A költő tréfál és / tréfát űz a verssel És tréfát / űz a versből Nem esik nehéz / ére összekeverni a könny / űséget a könnyedséggel” – rögzíti Új idők emléktelensége című költeményében. Miért éppen a könnyedség nehezedik ránk a legnagyobb súllyal?
A teljes interjú.
Kép: archív