„Az üzletekből felvásárolták a villanymelegítőket, akik megtehetik, kandallókat építtetnek, a gáztüzelésű kazánokat vegyes vagy fatüzelésűre cserélik” – adja hírül az Aracs folyóirat őszi száma. Bata János főszerkesztőt, Európa-érmes újságírót kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Főszerkesztő úr, lapjában Kárpátaljáról írja Hascák Mária: „Senki sem kíváncsi a politikára, mindenki azt várja, hogy a téli fagyok majd véget vessenek ennek az embert próbáló forró nyárban is rideg időszaknak.” Miért fontos, hogy az atlanti fegyveripart kiszolgáló háború elszenvedői a köznapi, emberi valóságukban is láthatóvá váljanak a nyilvánosságban?
– Mert igazán az ő életük a fontos. Azoké, akikre a mindenkori hatalmasságok legföljebb csak számadatként tekintenek. Ők azok, akik leginkább megszenvedik a háborút, a kiszolgáltatottak, azok, akiknek az élete soha nem is számított, pedig ők is valakinek a szülei, a gyermekei, a testvérei, a szerettei vagy éppen az ellenségei. Emberek. Ők azok, akiket a jobbnál jobb sajtófotók érdekében mutogatni lehet, gyakran fölcserélve őket a háborúzó felek oldalain, mert az sem számít!
Legkevésbé az igazság számít ebben a fölbolydult, tébolyult világban, amelyet látszólag demens vénemberek irányítanak, miközben a valóságban pedig elvetemült gazemberek a háttérből. A mi feladatunk az, hogy a legelesettebbeken, a leginkább segítségre szorulókon segítsünk, akár a szavak és a nyilvánosság erejével.
– Papp Árpád szabadkai néprajzkutató azt részletezi Bajcsy Zitának adott interjújában, hogy egy déli határszakaszt miképp rajzolták meg Párizsban 1918-19-20-ban a Nyugat szélsőséges hungarofóbjai együtt a zsákmányszerzőkkel. Ezeket a részleteket miért kell az újabb és újabb nemzedékekkel megismertetni a jövőben is?
A teljes interjú.
Kép: aracs.org.rs