A DARKING WAY – Magyar Golgota – című magyar film díjat nyert az IndieFEST Film Awardson Los Angelesben. Az alkotás elnyerte a rangos LEGJOBB EGYÜTTES DÍJÁT. A legjobb Együttes: Szabó Máté, Pap Katalin, Lux Ádám, Békefi Viktoria, Janik László, Tapasztó Ernő, Varga Tamás. A film rendezőjét, Pozsgai Zsoltot kérdezte a Présház.
– Mester, a mai filmes életben miért különösen fontos a csapatépítés?
– Mindig ez a legszebb díj. Már kaptunk erre a filmre is, és a Megszállottakra is több „Legjobb színészcsapat” díjat. Ez azért nagyon fontos a számomra, mert nem a „hivatalos” filmszínészekkel dolgozom, bár ők is nagyon értékesek. Olyanokkal, akiket a filmes összetartás nem enged a közelbe, de akik tehetségéről meg vagyok győződve. Dolgoztam velük színházban, és végig éreztem, ha filmre kapok lehetőséget, viszem őket.
Akármit is mond a producer, vagy más. Szabó Máté nagyon sok díjat kapott Monte Carlótól Bhutánig mint legjobb színész. Pap Katalin is, Lux Ádám is. Ez ugyan nem eredményezi azt, hogy mások is hívják őket, de a lelki békéjüknek jót tesz. És az enyémnek is. Most képzeld el, ha így válogatsz össze csapatot, hogy tudják, azért vannak itt, mert bízol bennük és szereted őket. Miféle energiák szabadulnak fel? Miféle közösséggé válunk egy pillanat alatt? És mi mindenre képes ez a közösség? Így igen. Így lehet forgatni.
– A Magyar Golgota történelmünk egyik hőséről szól. A sors megkímélte az utolsó megalázástól: közvetlenül kivégzése előtt meghalt, mindez hősiességét a legkisebb mértékben sem csorbítja. Az ő alakja mekkora vonzerőt és ihletést adott a mai fiatal magyar színészeknek?
– Egy kort, egy korszakot nem egészében kell soha filmben ábrázolni, mert elveszik a lényeg, és legfeljebb dokumentumfilm lesz. Egy jellegzetes alak sorsán keresztül viszont átélhetővé válik a történelem, még ha látszólag magánéleti konfliktusok vannak előtérben. Miért, a barátságaink, a szerelmeink, a napi kapcsolatunk nem az úgynevezett Történelem részei? Nem ezek állnak össze egésszé? A kisebb közösségekből, de akár egyetlen ember sorsából is egész korokról kapunk hiteles információt, és átélést. Mert a lényeg az átélés, a beleélés lehetőségének megadása a nézőnek. Ezt katarzisnak hívják. Kezdik elfelejteni. Kezdenek menekülni előle. Én nem. Én hiszek az örök dolgokban. A katarzisra való igény is az. Most egyébként forgatnom kellene épp, Tisza Istvánról, utolsó öt évéről írtam forgatókönyvet, mert úgy gondoltam, a szerepünk a világháborúban, egyáltalán abban a világhelyzetben, ami akkor volt, az ő személyiségén keresztül érhető leginkább tetten. A Nemzeti Filmintézetnél kiválónak értékelték a forgatókönyvet, nem is kellett átdolgoznom, csak minimális mértékben. Mehettünk tovább a megvalósítás felé. Elkészültek a tervek, a helyszínek hangulatképei, a jelmezek, szereposztás, a stáb. Minden készen állt. Az alkotó ember megérzi, mikor lőtt igazán a kör közepébe. Nincs sok ilyen érzés. Most ezt éreztem, és nem csak én, a teljes stáb. Talán most lehet olyan történelmi filmet létrehozni, ami nem didaktikus, nem száraz dokumentumfilm-utánzat. És a rajtlövés előtt leállították. Nagyon ritka, hogy egy filmterv így jár. Ma sem értem miért. De rettentő módon el vagyok keseredve, dühös vagyok és csalódott. Rendkívül megvisel ez az eset. Kaphat a filmem akármennyi elismerést, nem számít. Igaz, volt már ilyen. Mindig felálltam és csak azért is létrehoztam a filmet vagy színházi előadást. Most Kárpáti Piroskáról, az 1920-ban egy Trianon-versért felakasztott fiatal tanárnőről írtam drámát. Az a hely, amelynek kutya kötelessége ilyennel foglalkozni, nem fogadta be. Megvontam a vállamat. Augusztus 25-én a Kozma utcai Börtönben levő Kisfogház Emlékhelyen mutatjuk be, a kivégzőudvarban. Ott ahol Nagy Imrét, és a többieket is felakasztották. Igazi, élő színház lesz, igazi, élő helyen. Ez a Tisza film is meglesz. Nem hagyom veszni.
– Los Angelesben díjaztak magyar filmeseket, abban a városban, amelyben hosszú évtizedekkel ezelőtt jelentős részben magyar filmesek alapították és alakították Hollywoodot. Miért fontos folyamatos filmes jelenlétünk a Csendes-óceánnál?
– Nekem is meglepő, hogy milyen sok díjat kaptunk Miamitól Los Angelesig, Las Vegasig, New York, San Francisco… A híres „ONLY THE BEST FILM AWARDS”, amerikai fesztivál „csak a legjobb filmeknek – több díjat kaptunk itt is. Miért fontos? Nem tudom, nekem ugyanolyan fontos Bhután, vagy India, mint az Egyesült Államok. Nyilván rendkívül jólesik, hogy ha egy filmnagyhatalomban sikert lehet elérni. És Magyarország kezd felértékelődni a világban, ezt érzem mindenhol. És az ország mellett figyelmet kaphat a film is. Most fontos, milyen alkotásokat küldünk ki a világba.
Molnár Pál
Címkép: imdb.com