A Szent István-nap színgazdag nemzeti ünnep

Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep és a kapcsolódó rendezvények már fesztiválként értelmezhetők – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Kovács Zoltán emlékeztetett: tavaly a koronavírus-járvány hulláma utáni felszabadultság tükröződött az államalapítás ünnepe köré szervezett rendezvények látogatottságán. Több mint kétmillióan keresték fel a programsorozat helyszíneit és több mint félmillióan érkeztek a tűzijátékra.


A nemzeti összetartozás tudata, az egymásra való figyelés és a gondoskodás is tükröződni fog a programokban – emelte ki. Az államtitkár mindenkit arra kért, hogy méltóságteljesen ünnepelje augusztus 20-át a nemzet fővárosában, a szervezők mind tartalmi, mind biztonsági szempontból erre készülnek.
Kovács Zoltán tájékoztatása szerint hétfő reggel ülésezett a rendezvény biztonságos és zavartalan lebonyolításáért felelős operatív törzs, amely elfogadta a rendezvény biztonsági tervét.
Hangsúlyozta: augusztus 20., Szent István napja kiemelkedik a nemzeti emléknapok, ünnepek sorából, évek óta ezen a rendezvényen szólítják és mozgatják meg a legtöbb embert a programokkal.
Az államtitkár arról is beszélt: politikai hangulatkeltés zajlik, “megint kipécézték a tűzijátékot”, amelyet tavaly is megpróbáltak ellehetetleníteni. Hangsúlyozta: a tűzijáték esetében nemcsak a szerződések köttettek meg már tavasszal, hanem a beszerzések is megtörténtek.
Ebben a pillanatban drágább lenne nem megtartani a tűzijátékot, mint megtartani – fogalmazott, hozzátéve, hogy a költségek a tavalyi évhez képest a tűzijáték és a programsorozat esetében sem változtak.
Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketing- és kommunikációs vezérigazgató-helyettese a legjelentősebb ünnepnek nevezte augusztus 20-át. Az ünnepségsorozatra idén a tavalyi közel kétmillió látogatónál is több résztvevőre számítanak, húsznál több helyszínen, több száz programmal várják a kilátogatókat.
A Szent István-nap rendezvényeinek előkészületein és a négy napon át folyó programok megvalósításán több mint 12 ezer ember dolgozik – mondta.
Ismertetése szerint a nemzeti ünnep rendezvényei hagyományosan a Kossuth téri zászlófelvonással és a Szent István-napi díszünnepséggel kezdődnek, ezt a Magyar Honvédség légiparádéja, a Kapisztrán téren pedig hadászati bemutató követi, a tisztavatást idén is ekkor tartják. Az ünnepnapon ingyenesen megtekinthető az Országházban a Szent Korona.
Hozzátette: a négynapos ünnepségsorozat részeként családi és gyerekprogramok, valamint könnyűzenei koncertek is várják az érdeklődőket. A Mesterségek ünnepe mellett idén újra megrendezik a Divat & Design Fesztivált, a gasztronómiai kínálatot pedig a Magyar Ízek Utcája, a Csárdafesztivál, illetve a Food Truck Show színesíti.
A látogatók ellátásáról a meglévő vendéglátóipari egységek mellett több mint százötven kitelepülő kereskedő is gondoskodik, akiktől a tavalyi évben bevezetett megfizethető, szabott áras termékeket lehet megvásárolni – hívta fel a figyelmet.
Jakab Zsófia rámutatott: a rendezvénysorozat jelentős hozzáadott értéket képvisel a fővárosi turizmusban, tavaly a napi vendégéjszakák száma duplája volt az átlagos budapesti hétvégéknek. Augusztus 20-án meghaladta a 30 ezret, a négy nap összességében pedig 107 ezer vendégéjszakát töltöttek el a programokra érkezők Budapesten. A külföldi vendégek száma is 60 százalékra emelkedett – tette hozzá.
Azt mondta, a programok nemcsak számtalan vállalkozás és több tízezer vendéglátó megélhetéséhez járulnak hozzá, de komoly segítséget jelentenek Budapestnek a nemzetközi turizmus fellendítésében is.
A tűzijátékról Tóth Ferenc, a NUVU Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a megszokott időben, 21 órakor kezdődik a körülbelül félórás műsor, amely komplex audivizuális élményt nyújt drón show-val, vetítéssel, épületfestéssel és hangjátékkal.
A Margit híd és a Petőfi híd között 4,5 kilométeren hét fő kilövési pontról – 80 méteres bárkákról – mintegy 250 méter magasra lövik fel a nagyobb elemeket, tűzvirágokat, az eget pedig az ezek között elhelyezett 65 másik vízi eszközről kisebb, 50 méteres magasságig emelkedő effektekkel díszítik. Bevonják az Erzsébet és a Szabadság hidakat is, ahonnan a történelmi műsorhoz igazodó szimbólumokat lőnek majd fel, a tűzijátékot hagyományosan görögtűz zárja.
Tóth Ferenc megjegyezte: a 40 ezer pirotechnikai eszközt 230 kilövési pontról lövik fel, 50 pirotechnikus és további közel száz ember dolgozik azért, hogy minden a helyére kerüljön. Kiemelte: minden pirotechnikai eszköz – amelyet Németországból, Olaszországból, Szlovéniából, Spanyolországból és Kínából szereztek be – rendelkezik európai minőségi megfelelőségi tanúsítvánnyal, a fellövést szabotázsvédett számítógépről vezénylik, és bármikor leállíthatók a tűzijátékok, akár egyesével is.
A Magyar Turisztikai Ügynökség közleményének tájékoztatása szerint a tűzijáték költsége nettó 1,3 milliárd forint.

A Huncut szilva herceg lett hazánk tortája

Karikó Orsolya nagykőrösi cukrász munkája, a Huncut szilva herceg lett idén Magyarország tortája, a Magyarország cukormentes tortája címet pedig a szegedi Gyuris László Nagyi kedvence fantázianevű süteménye nyerte el – jelentették be hétfőn az Országházban tartott díjátadón, ahol az idei Szent István-napi kenyeret is bemutatták.

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke a 16. alkalommal meghirdetett Magyarország tortája verseny győzteséről elmondta: az egri vörösbor és a szilva ízének harmonikus párosítása jellemzi Karikó Orsolya, a nagykőrösi Vanília & Gelarto Kézműves Cukrászat cukrásza süteményét.

A második helyezett a szigetszentmiklósi Levendula és Kert Cukrászdából a Lakatos Pál által készített Kék kötény kincse nevű torta lett, a harmadik helyen pedig a budapesti Major Cukrászdából Szivós Zita Évszakok nevű tortája végzett.
Idén a versenymunkáknak minimum 40 százalékban kellett tartalmazniuk felverteket vagy egyéb tésztarétegeket. Idén a mák, a meggy, a tokaji borok és a tejföl több versenyzőnél is megjelent, de előkerültek olyan, a cukrászatban szokatlan különleges alapanyagok is, mint az édesburgonya, a kapor, a rozmaring vagy akár a libamáj.

Nádori László, a Magyarország cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke közölte: Gyuris László, a szegedi Virág Cukrászda és Kávéház cukrászmestere Nagyi kedvence fantázianevű alkotásában megjelenik a málnavelő, a fehércsokoládés pisztáciaropogós, a mascarpone mousse hibiszkuszvirággal és csipkebogyóvelővel, a piskóta pedig nem tartalmaz gabonalisztet.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által tizenegyedik alkalommal meghirdetett cukormentes torta versenyben a második helyezett Sztaracsek Ádám és Szirmai Péter lett a komáromi Jánoska Cukrászdából Csokoládé királyfi nevű alkotásukkal, míg a harmadiknak Sabján Adrienn, a Cake to go Budapest cukrásza Epres túrógombóc nevű tortáját választotta a zsűri.

A szervezők tájékoztatása szerint a tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában, a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában. Az árusító cukrászdák listáját augusztus 16-tól a www.cukraszat.net oldalon lehet megtalálni.

A torták minőségének védelme érdekében az idei évben is csak az év végétől lesznek nyilvánosak a receptek, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik.
Az eseményen Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke bemutatta a díjazott Szent István-napi kenyereket. A két kategóriában meghirdetett verseny nyertese a Szent István-napi kenyerek közül a balmazújvárosi Balmaz Sütöde Kft. gulyáskenyere, az innovatív kenyerek közül pedig a mórahalmi Varga Pékség ásotthalmi üzemében készült batátás kenyér lett.

Mindkét kategóriában adalékmentes termékekkel lehetett indulni.
Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a díjak átadása után megjegyezte: a történelmi aszály ellenére is Magyarország élelmiszerbiztonsága – beleértve a gabonaellátást is – biztosított.

MTI

 

Kép: Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az augusztus 20-ai nemzeti ünnep és a kapcsolódó rendezvények beharangozó sajtótájékoztatóján az Országház Vadásztermében 2022. augusztus 1-jén. Az eseményen bemutatták a Szent István-napi kenyeret, Magyarország Tortáját és Magyarország Cukormentes Tortáját is. MTI/Illyés Tibor