Új pártelnök a hazai belpolitikában

Gyöngyösi Márton lett a Jobbik elnöke. Dr. Somogyi János nyugalmazott ügyvédet, politikai publicistát kérdezte a Présház

– Ügyvéd úr, mennyire emelkedett a magyar belpolitikai színvonala, ha rögzítjük: egy érdemben minősíthetetlen szerzet után több nyelven beszélő, a – miként Manuel Macron – globalista pénzvilágban pallérozódott értelmiségi lett az egyik parlamenti párt elnöke?

– Gyöngyösi Márton a Kádár-rendszerben külkereskedő apja révén a gyerekkorát külföldön (Egyiptom, Irak, Afganisztán, India) töltötte, és diplomát Írországban szerzett közgazdász-politológia szakon. Vagyis Gyöngyösi egy tipikus szocialista úri gyerek volt, aki idegen nyelveken beszélt, elit iskolába járt, és Budapestre hazatérve globalista pénzügyi multi cégeknél kereste a kenyerét, amíg politikai pályára nem lépett. A Jobbikban gyorsan jutott előre, rövid idő alatt szédületes karriert futott be. Előbb ogy. képviselő, majd parlamenti frakcióvezető, ogy, bizottsági elnök és a párt elnökhelyettese, végül EP-képviselője. Jó megjelenésű, kitűnő modorú és óriási érdekérvényesítő képességű, ambiciózus fiatalemberként  eddig még mindent elért, amit akart.

Személyével a magyar politika színvonala mennyit emelkedett? Hát… az ominózus, zsidó képviselők listázására vonatkozó parlamenti javaslata a mai napig nincs megbocsátva, de egyébként a Jobbik elnökeként minden bizonnyal kulturáltabb jelenség lesz  Jakab Péter exelnöknél, ami persze nem egy nehéz feladat. Miután azonban Gyöngyösi Márton nem tagja a magyar Országgyűlésnek, a parlamenten kívüli Jobbik-elnöki ténykedése a magyar közéletben, jelen állás szerint, nem sok vizet fog zavarni.

– Mit üzen a mai közérdeklődésnek, hogy a Sorbonne-on – ahol távol-keleti tömeggyilkosok is tanultak (Pol Pot) – politikai doktorátust szerzett, 9 idegen nyelvet beszélő, kanadai-USA-magyar állampolgárságú, a magyar nemzeti oldal mélyen elkötelezett politikai ikon újságíró, több kötetes író, Lovas István bizalmas barátja volt Gyöngyösi?

– Gyöngyösi politikusi tehetségét bizonyítja, hogy a kanadai egyetemi politológusi diplomás és a Sorbonne-on politológusi doktorátust szerzett, a kádárista politikai börtönbüntetést elszenvedett, tapasztalt, világlátott, a magyar nemzeti oldal ikonikus újságíróját, íróját,  Lovas Istvánt is sikerült „megvezetnie”, a barátságát megszereznie.  Mit üzen ez a mai közérdeklődésnek? Talán azt, hogy nagyon vigyázni kell Gyöngyösi Márton pártelnök szavahihetőségével, kijelentéseinek, nyilatkozatainak hitelességével. Gyöngyösit politikai pályafutása során, különös tekintettel az EU-képviselői működésére, soha sem a magyar nemzeti érdek érvényesítésének szándéka vezérelte. Az elnöki beiktatási lózungja a mai politikai ellenzék felrázására, megújítására is csak egy un. hasduma, szódavíz-szöveg, amit nem lehet komolyan venni, hiszen ahhoz hiányoznak az ellenzéki térfélen a személyi feltételek. Hiányoznak az olyan erkölcsiségű, felkészültségű, nemzet iránti elkötelezettségű emberek, akik erre a feladatra alkalmasak lennének. Erre még a zseniális érdekérvényesítő képességű Gyöngyösi Márton sem képes. Gyöngyösi nem lesz a Jobbik Gyurcsány Ference.

– A kecskeméti kötődésű Gyöngyösi Márton évek óta az Európai Parlament tagja: ott építhette kapcsolatrendszerét, mélyíthette tudását. Ezt hogyan tudja majd kihasználni pártelnökként a magyar érdekek érvényesítésében?

– A konkrét kérdésre rövid válaszom: Sehogy! Gyöngyösi sem Jobbik-párttagként, sem Jobbik-tisztségviselőként, sem Jobbik ogy. képviselőként, sem Jobbik parlamenti tisztségviselőként, sem Jobbik európai parlamenti képviselőként nem szolgálta a magyar nemzeti érdekeket. Jobbik elnökként sem fogja szolgálni.