Stoltenberget nem kell kivizsgálni

A NATO új támaszpontokat akar létesíteni Lengyelországban és a balti államokban az Oroszország által kért törvényes biztonsági garancia-nyújtás helyett, és meg akarja akadályozni, hogy Kijev békét kössön Oroszországgal. Simó Endre újságírónak, a Magyar Békekör elnökének – képünkön! – tett föl kérdéseket a Présház.

– Elnök úr, hazánkban senki nem beszélt össze Pekinggel, mégis sok magyar embernek az a véleménye, ami a kínai vezetőségnek: az orosz-ukrán háborút elsősorban a NATO eszelős keleti terjeszkedése provokálta ki. A horvát államfő is kijelentette pár nappal a háború indítása előtt, hogy nem kell tovább bővíteni a NATO-t. Tanult-e ebből az atlanti hadközpont? 

– Még  nem tanult, de ami késik, nem múlik. Okulnia és tanulnia kell a történtekből, mert a világ jövője nem a szembenállásban tárul fel, hanem az egyenjogú együttműködésben.

A NATO és vezető hatalma azért nem akarja ezt belátni, mert a politikájukat vezérlő finánctőkének nem az egyenjogúsághoz és az együttműködéshez fűződik érdeke, hanem az uralkodáshoz mások felett. Ebből csak akkor fog engedni, ha rákényszerül.  Magától nem.  A Deep State érzékeli ugyan, mire megy ki a játék Ukrajnában, de még mindig nem hiszi el, hogy nincs más útja, mint a kiegyezés, ha csak nem akarja magával rántani az emberiséget is.

– Stoltenberg NATO-főtitkár pár hónappal ezelőtt bejelentette, hogy a NATO-nak harcolnia kell a klímaváltozás ellen. Ha súlyos mentális megbetegedés gyanúja merül fel, ilyen magas beosztású vezető ügyében az orvosi kivizsgálást kiknek kell kezdeményezniük?

– Stoltenberg az amerikaik hű katonája. Azt teszi, amit Washingtonból mondanak neki. Kidobott pénz olyanok elmeállapotát vizsgálni, akik nagyon is jól tudják, mit miért tesznek, hiszen nagyon is világos érdekeket képviselnek, nagyon is tudatosan. Más kérdés, mennyire jól. Nem tartom kizártnak, hogy nem mindig nyerik el megbízóik tetszését, hiszen roppant nehéz demokráciáról és emberi jogokról beszélni, s közben támogatni a neonácikkal szövetkező Kijevet. Békét hirdetni, s közben megtagadni Oroszországtól, hogy biztonságban éljen.  Nemzetközi jogra hivatkozni, s közben biológiai fegyvergyártást folytatni. Semmibe venni alapvető normákat, felrúgni szerződéseket, s közben az ENSZ Alapokmányára hivatkozni. Lehet, hogy Biden öreg, de annyira még nem hülye, hogy ne tudná, mit művel Stoltenberggel együtt. A fanatizmus a legveszélyesebb bennük!

– Varsó rengeteg amerikai harckocsit rendelt meg az USA hadiiparától az orosz-ukrán háború megindítása után. Frank Zappának tulajdonítják a mondást, hogy a politika „a hadiipar szórakoztató üzletága.” Miért jut eszünkbe a zeneszerző?

– Jó meglátás! Van, ahol tényleg az: bábszínház a héják szórakoztatására.

– A Bucsában elkövetett bestiális tömegmészárlás kivizsgálást sürgeti Peking, miközben Brüsszel Washington a tények tisztázása előtt újabb szankciókat szervez. E szankciókkal az amúgy is csak alig versenyképes európai gazdaságot is rongálják. Kiknek az érdeke?

– Kit érdekel Európa, ha az amerikai tőke kaszálhat? A szövetséges csak addig kell, amíg az amerikai érdekeket szolgálja. Ezt bizonyítja a NATO is, benne mivelünk. Hogy Nyugat-Európa mikor kap észbe, az ő dolga. Engem sokkal jobban érdekel, hogy mi lesz velünk! Érdekel bárkit is odaát, mi történne velünk, ha nem kapnánk orosz gázt? Ugyan már! Mi arra kellünk nekik, hogy védjük és szolgáljuk őket. Mi pedig szolgáljuk. Legalább is úgy teszünk. Mert azért mi sem vagyunk teljesen hülyék.  Bár ez még bizonyításra vár…

– Washington Putyin menesztését sürgeti, ugyanakkor a helyén hagyná Stoltenberget és a komikusból politikussá föllépett kijevi elnököt.  Holott az utóbbi kettőnek (is) brutális felelőssége van sok ezer ember halálában. Hogyan alakítható ki az a politikai mozgalom, amely átfogóan tisztázza a személyes felelősségek kérdését?

– Nem politikai mozgalom eredménye volt a nürnbergi per, hanem világhatalmak összefogásáé a nácizmus ellen.  Vannak, akik ma is összejátszanak a nácik késői utódjaival és még fegyvert is adnak a kezükbe.  Élő példa rá Ukrajna. Oroszország nem véletlenül akarja demilitarizálni, semlegesíteni és „nácitlanítani”. 77 évvel ezelőtt egy világháború árán született az új világrend, csak remélni lehet, hogy most nem kell majd akkora árat fizetni érte.

Molnár Pál

Kép: Présház