„Micsoda lármás dolog a bírvágy, mégis muszáj föltenni a kérdést: létezhet-e nélküle egyáltalán életképesen szervezett, modern társadalom?” – fogalmaz Galló Béla, a politikai tudományok kandidátusa, esszéista, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa a közelmúltban megjelent Mi lett veled, szociáldemokrácia? című könyvében. Őt kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Galló úr, a neoliberális szentencia szerint a gazdasági fejlődés szuperstruktúrával gyűri maga alá a nemzetállamot, ugyanakkor van egy kedvezményezett: a birodalmi nemzetállam, az USA. Az egyre erőteljesebb kommunista Kína ideológiai értelmezését – a liberális rögeszmék közötti elhelyezését – hogyan oldják meg a neoliberális szélsőség agytrösztjei?
– Valóban, amikor a szuperstruktúrát emlegetik, mindig „elfeledkeznek” róla, hogy e fogalom nemcsak a multinacionális cégek és politikai holdudvaraik összefonódását jelenti. Legalább ennyire lényeges, hogy ez a struktúra néhány kivételezett – főleg nyugati – nemzet koncentrált jelenlétét rejti. Mindenekelőtt persze az USÁ-ét, amely egyben politikai birodalom is, ami felerősíti globális cselekvési lehetőségeit, gondoljunk csak a világgazdaság „motorjára”, a dollár-bankóprésre, amivel az USA szinte tetszése szerint alakíthatja a pénzügyi erőviszonyokat.
Mindezt persze el kell rejteni, hogy aztán a nemzeti létezést általában idejét múlt, a „haladást” gátló tényezőként lehessen emlegetni. (Kivéve akkor, amikor például egy-egy nemzet éppen egy rivális birodalom ellen vérezteti ki magát, lásd az ukránokat az oroszok elleni harcban. Ilyenkor nagyon is helyénvaló a nemzet, hiszen ilyenkor „értünk vérzik, nem ellenünk”.) Kína ebben az összefüggésben a szuperstruktúra számára több, mint nyugtalanító talány: nem értik, ezért nagyon tartanak tőle. Tisztán ideológiai értelmezése aligha vezetne eredményre, mert Kína kommunista hatalmi szerkezetéhez több ezer éves civilizációs intelligencia társul, plusz rendkívüli tanulékonyság, valamint a Nyugattal szembeni – történelmileg indokolt – illúziótlanság. Kínában sem a régebbi, sem a mai „nyugatosság” nem működik, ám a kínaiak mégis eredményesek – ez az, ami fő ellenséggé teszi őket. Mindent eltanulnak, hogy aztán egészen másképp működtessék a tudást, mint ahogyan azt „mi” szeretnénk…
A teljes interjú.
Kép: lira.hu