Fel kell adni az új köztársaságok területét, vissza kell vágni a hadsereg létszámát és örökös semlegességet kell hirdetni. Dr. Somogyi János nyugalmazott ügyvédnek, politikai publicistának tett föl kérdéseket a Présház.
– Ügyvéd úr, a kulturálisan leggazdagabb kontinensen háború zajlik, s az egyik hadviselő fél olyan ultimátumot szabott, amely a realitásokat rögzítené. Miért tudjuk, hogy a feltételek elfogadása helyett még sok ezer embernek – köztük gyerekeknek – kell meghalnia azért, hogy egy ripacs eljátszhassa a hőst?
– Petőfi Sándor születésének közelgő 200. évfordulójára emlékezve adódik a lánglelkű zseni 1849-ben – az ellenség katonai túlereje miatt veszni látszó magyar szabadságharc idején – papírra vetett gondolata, miszerint a legnagyobb boldogság meghalni a hazáért.
Napjainkra ez a XIX. századi forradalmi romantika már kiveszett, mint ahogy a haza fogalmát is sikerült devalválnia a globalista birodalom egyik őrületeként. Az orosz – ukrán háború sem az ukrán haza szuverenitásának a megvédéséről szól, hiszen Ukrajna már évek óta a globalista birodalom befolyása alatt áll, élén a táncos-komikus elnökével.
– Hazánkban volt egy őrült politikus, akit az országot megszálló nyugati hadsereg emelt nemzetvezetői pozícióba, s amely hibbant figura sok ezer magyar ember halálát, az ország lebombázását okozta, holott ésszerű megegyezéssel a tragédiák egy részét megelőzhette volna. Ez a történelmi szörnyeteg miért jut eszünkbe most, amikor Kelet-Európára nézünk?
– Az ukrán elnöknek meg sem fordul a fejében, hogy Ukrajnáért akár az életét is áldozza, inkább harcba szólítja már az ukrán tinédzsereket, sőt az öregasszonyokat is, akiknek még lőfegyver sem volt eddig a kezében, de menjenek az utcára az orosz tankok ellen és ők haljanak meg a táncos-komikus elnökükért.
Az Ukrajnát pórázon tartó globalista birodalom urai viszont nem akarnak semmit sem kockáztatni, csak sunyi agresszivitással biztatják az öngyilkos, kilátástalan ellenállásra a vazallus ukrán elnököt, pénzt, fegyvert, paripát ígérve, remélve, hogy a világhatalmi törekvéseikhez kikaparnak legalább egy gesztenyét a számukra.
– Nyugat-Európában volt egy vezér, aki a múlt század első felében a már elvesztett háborúban a gyerekeket is besorozta, és a vágóhídra küldte. Ma azt halljuk, hogy Kelet-Európában egy pojáca „korhatár nélküli” katonának jelentkezést hirdet. Ezt az őrültet miért tapsolja állva a nyugati „elit”?
– A jelen európai háborús helyzetben nem lehet szó nélkül hagyni a magyar kormány válságkezelő példamutató munkáját, ami az elmúlt évtized természeti katasztrófáinak leküzdésétől, az illegális bevándorlók távol tartásán át a jelenlegi szomszédsági háború kezeléséig terjed. Úgy tűnik, hogy a Nyugat, a globalista birodalom urai – jóhiszemű feltételezés szerint – egyre tanácstalanabbak az orosz – ukrán háború okozta válság megoldásában, kevésbé jóhiszemű, de inkább reálisabb feltételezés szerint pedig éppen a válság fenntartásán, sőt kiterjesztésén munkálkodnak. Mert a háború befejezéséhez csupán arra lenne szükség, hogy felhatalmazást adjanak a magyar miniszterelnöknek arra, hogy az orosz elnökkel olyan megoldást találjon a háború befejezésére, hogy a „kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon”.
Erre persze nem számíthatunk, hiszen egyre nyilvánvalóbb, hogy a globalista birodalom nem törekszik a békére Ukrajnában (sem). Céljuk inkább az, hogy Ukrajna után magát Oroszországot is meghódítsák. Öntelt elbizakodottságukban reményt látnak a totális világhatalmi törekvéseik megvalósítására, nem tanulva semmit a világtörténelemből, kockára téve magát az Emberiség létét is.
Molnár Pál
Kép: facebook