Rákóczi

Egy táborozó célba lő a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontban 2021. augusztus 17-én, ahol a Rákóczi Szövetség szervezésében fiatal egyetemisták, főiskolások táboroznak. Ezen a napon ellátogatott a táborba Benkő Tibor honvédelmi miniszter, aki beszédet mondott. A miniszter elmondta, hogy a kormány nem titkolt szándéka szerint a fiatalokat segíteni, támogatni kell, és ebben a Magyar Honvédségnek is rendkívül nagy szerepe van. A honvédségnél nemcsak hivatásos, szerződéses katonai szolgálat működik, hanem önkéntes is, és egyre több fiatal vállalja ezt a szolgálatot. MTI/Vajda János