Kereszténydemokrácia – sikerbölcselet

„A baloldali kormányok korábban megszorításokat vezettek be, elvettek az emberektől, csődbe vitték az önkormányzatokat, eladták az országot, privatizálták a közszolgáltató cégeket, és ebből az következik, hogy a baloldalnak nincs alapja, hogy kioktassa a kormánypartokat” – mondta Szászfalvi László kereszténydemokrata politikus a törvényhozásban. Őt kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

– Képviselő úr, az ultrabaloldal és a liberális szélsőség azért engedheti meg önmagának, hogy folyamatosan hazudjon, mert tudja, hogy médiafölényben van, a hazugságaikat leleplező nyilatkozatok, cikkek csak a társadalom kisebb részéhez jutnak el. Hogyan segítheti a társadalmat a hazugságpolitika leleplezésében a kereszténydemokrácia?

– Nagyon fontos, hogy sok eddig meg nem szerzett tudást pótoljunk azoknak a felnőtteknek számára akik esetleg nem részesültek korábban hitoktatásban. Korunk tüneteit fontos megbeszélni és a keresztény álláspontot képviselni. Nem tekintélyelvűen, hanem magyarázattal. Mindennek a hátterét megvilágítsuk, a forrásokat megértsük. Ebben a médiának nagy szerepe van. A baloldali liberális médiafölény hosszú időn át létezett, ma is létezik.

Ma már nem olyan nagy arányban, mint amilyen arányban a kilencvenes években fennállt. Mindennek az alapja, hogy hiteles kereszténydemokrata politikára van szükség.

A teljes interjú.

Kép: MTI/Koszticsák Szilárd