Nehéz sorsú gyerekek novellákkal üzennek

Díjakat adtak át a kistelepülések fiataljait segítő Tanítsunk Magyarországért (TM) program és a SuliLife.hu közreműködésében meghirdetett novellaíró pályázat nyertes alkotóinak szerdán, a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A novellaíró pályázat szakmai zsűrijének tagja volt Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzet főszerkesztője, őt kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

– Főszerkesztő úr, Ön a pályázat egyik különdíját adta át Baranyi Viktor Máténak, aki Gyöngyöspatáról jelentkezett a pályamunkájával. Ön szerint mit tett hozzá e fiú fejlődéséhez a novellaírás élménye?

– Elsősorban a figyelem, a méltán rá irányuló figyelem érzésével lehetett gazdagabb. Azzal az érzéssel, hogy egy Gyöngyöspatán, vélhetően nehéz sorban élő kissrác írása eljuthat az ország fővárosába, ahol vannak olyan döntéshozók, akik számára igenis fontos, hogy ő mit gondol a saját lehetőségeiről.

– És mit gondol a saját életéről Ön szerint a különdíj nyertese?

– Számomra megdöbbentő volt, hogy a magát szuperhősnek képzelő kissrác gondolatai mennyire híven kifejezték azokat a korlátokat, amelyeket neki vélhetően sorra-rendre le kell küzdenie.

A teljes interjú:

Kép: MTI