Amit posztmodernként emlegetünk, az éppenséggel a modernitás része, agonizálásának mintegy végső stádiuma, s nem valamiféle kimenet belőle. A posztmodern végsősoron egy dezorganizáló
Nádor Koppány Zsombor – Új evangelizáció és kultúra: A keresztény üzenet létjogosultsága és dialógusképessége a posztmodern társadalomban című könyvét mutatták be Budapesten. A kötet
Szent magyar nők napja
Kinga hercegnőt fényes diadalmenetben kísérték Esztergomtól egészen Krakkóig. IV. Béla király a Máramarosi sóbányát adta lányának hozományul, többek között. Kinga a bánya
Űrhajós kezében szablya
Farkas Bertalan karddal – Molnár Pál felvétele
Felbérelt agit. prop. központok
Rá kell mutatnunk, hogy a tengerentúli politikai fordulat után, a Soros-hálózat mindent meg fog tenni azért, hogy Európába, azon belül is Brüsszelbe
Tóth
Erzsébet.
Olyan világban élünk, hogy egy világhatalom törvényes elnökét át tudja ejteni a Gonosz Birodalom fizetett ügynöke, egy államférfit játszó bohóc. Már azt
Európa nélkül semmiféle békemegállapodás nem fog működni – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben. Kövesdi Károly Európa-érmes újságírót kérdezte
A kommunizmus mai áldozatai
A kommunizmus áldozataira a február 25-ei emléknap is felhívja a társadalom figyelmét. Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár
Héliosz-díj
Az idei évben két szakember vehette át az atomerőmű által alapított Héliosz-díjat: Hamvas István és dr. Járosi Márton. Az elismeréseket Mátrai Károly,