„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az egész EU döntései holmi kisebbségektől függjenek” – horkantotta Friedrich Merz német kancellár. A szélsőséges politikus a Felvidékre és hazánkra utalt. Kövesdi Károly Európa-érmes újságírónak tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Szerkesztő úr, a demokrácia sok szempontból éppen a kisebbségek védelméről szól: a többség ne tudjon eltaposni kisebbségeket. Miért kapunk émelygést Friedrich Merz német kancellár birodalmias gyűlölködésétől?
– Kevés szó esik róla, pedig érdekes lenne elemezni, miért jellemzi egyfajta kettősség a német politikát (és társadalmat). A németek immár nyolc évtizede vezekelnek a második világháború kirobbantásáért és főleg a Holokausztért, de napjainkban már megint (igaz, most demokratikus köntösbe öltöztetve) birodalmi álmokat szövögetnek. És minél gyengébb a vezető, annál nagyobb az étvágy. Merzet csak másodszorra sikerült megszavazni kancellárnak, úgyhogy nem kéne nagyon ugrálnia, a legitimitása elég – finoman fogalmazva – vékonyka, ennek ellenére német-római császárnak képzeli magát. Gondoljunk bele, mekkora skizofrénia bűnbánatban élni évtizedekig, és újra megkívánni a bűnt.
Az egész történetben a leginkább az sántít, hogy Merz és Macron nemrégi találkozóján arról álmodozott, hogyan kéne újra „beindítani” Európát, miközben az Európai Unió 27 tagállama elvileg (lehet mosolyogni) egyenrangú. Ha elődjét az oroszok májashurkának csúfolták, szabadon lehet engedni a fantáziánkat, minek lehetne nevezni Merzet. Az Isten óvjon bennünket az ilyen akarnokoktól.
– Az Európai Unióról nem a kisebbségek védelme, hanem a korrupció jut eszünkbe.
A teljes anyag.
Kép: pixabay