A jog alól kidőlt az erkölcsi talapzat

Nádor Koppány Zsombor – Új evangelizáció és kultúra: A keresztény üzenet létjogosultsága és dialógusképessége a posztmodern társadalomban című könyvét mutatták be Budapesten. A kötet szerzőjét, a Szent István Intézet kutatási igazgatóját kérdezte a Gondola.

– Igazgató úr, az evangelizációt valószínűleg Szent Pál kezdte, nálunk törvények, templomépítések, művészeti alkotások, vártanúságok gyakorolták. Most mitől új?

Szent II. János Pál pápa az Ecclesia in Europa kezdetű apostoli buzdításában a krisztusi magvetést „megújított igehirdetésként” állítja az európai ember elé. Mivel társadalmi szinten a szertartások és a hit gesztusai elveszítették élő gyökerüket a hittel és a személyes Jézushoz tartozással, új evangelizációra van szükség. Sőt, Európa bizonyos helyein – a szekularizáció, a kommunizmus vagy a más vallásúak tömeges bevándorlása miatt – az első evangelizáció is szükségszerűnek tűnik.

Már Szent VI. Pál pápa is hangsúlyozta, hogy az új evangelizációnak arról kell tanúságot tennie, hogy Isten az édesatyánk, s nem mulaszthatjuk el felmutatni azt, hogy „Jézus Krisztus, Isten Fia emberré lett, meghalt és feltámadt, és Isten irgalmas kegyelmi ajándékaként minden embernek felajánlja az üdvösséget”.

A teljes anyag.

Kép: libri