Felbérelt agit. prop. központok

Rá kell mutatnunk, hogy a tengerentúli politikai fordulat után, a Soros-hálózat mindent meg fog tenni azért, hogy Európába, azon belül is Brüsszelbe mentse át székhelyét, immár az Unió központjából irányítva magyarországi lerakatának kártékony, hazánk szuverenitását sértő tevékenységét! – rögzíti Vejkey Imre.

Az Egyesült Államok korábbi elnöksége, a Biden-adminisztráció világszerte dollármilliókat költött arra, hogy pénzelje a liberális ideológiát terjesztőket. Vejkey Imrét, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakcióvezető-helyettesét kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

 – Képviselő úr, az amerikai befolyásszerzés fedőszerve a névlegesen humanitárius segélyszervezetként létrejött USAID volt, amely Magyarországon is álcivil szervezeteket, médiafelületeket, aktivistákat és politikai aktorok sokaságát bérelte fel, hogy külföldi beavatkozás segítségével megbuktassa a magyar kormányt. A kommunizmus évtizedeiben ezt úgy hívták volna, hogy felforgatás, néhol a hazaárulás szó is elhangzott volna. Miért más, hogy a proletárdiktatúra helyett most demokráciában élünk?

Marx amikor kigondolta a proletárdiktatúra új rendjét, „csak” az emberi lélekről, továbbá az emberi szabadságról feledkezett meg. Alapvető tévedése pedig maga a materialista világnézet volt! Világnézetét téves axiómából, kizárólag az ész alapján vezette le, holott tudjuk, az észnek szüksége van a hitre, különben nem tud igazán kiteljesedni! Tudjuk azt is, hogy önmagában a tudomány nem váltja meg az embert! Az ember megváltásához személyes Megváltó kell, aki a megtestesült Jézus Krisztus, aki a szeretete által megváltotta a világot!

A teljes anyag.

Kép: kdnp.hu