Európa nélkül semmiféle békemegállapodás nem fog működni – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben. Kövesdi Károly Európa-érmes újságírót kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Szerkesztő úr, Kaja Kallas főképviselő hangoztatta, hogy meg kell szilárdítani az Európai Unió kiállását Ukrajna mellett, majd úgy fogalmazott: „most különösen erős támogatásra van szüksége Ukrajnának, jobban, mint bármikor”. A külső szemlélő azt látja, hogy ez a „kiállás” naponta több száz ukrán fiatalember életébe kerül. Az EU-központban ez miért nem szempont?
Amikor kézhez kaptam az alábbi kérdéseket, éppen egy kisvideót néztem, amelyen az ukrán fogdmegek (sorozók) egy fiatalembert rángatnak le a kerékpárjáról, és tuszkolják be egy furgonba. A biciklijével együtt. Nem igen finomkodtak, egyszerűen letaszították a kerékpárról, nem törődve azzal, hogy meg is sebesülhet. Ezek nem kíméletesek. Miért számítana egy senkiházi észt csinovnyiknak az ukrán nép fájdalma, ha magának az ukrán elnöknek – aki maga is néhány éve tanult meg ukránul – sem számítanak az ukrán életek? Ha jól láttam az életrajzi adatait, Kallasnak nincs gyermeke, viszont a második férjét fogyasztja. Ez sok mindent elárul.
Az észtek egyébként sem tisztelték az oroszokat, amikor a függetlenségük visszanyerésekor elvették a választójogukat vagy az állampolgárságukat. Lehet, hogy erős a megfogalmazás, de az EU-központban új, különös kirekesztő elmélet érvényesül, amely szerint a szláv emberek életének az értéke nulla, ugyanakkor pátyolgatják az afgánokat, szíreket.
A teljes anyag.
Kép: americanprogres