A Végek dicséretére a huszonkilencedik alkalommal nyújtották át a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot. A Papi Szeminárium dísztermében a magyar költők közül Tóth Erzsébet vehette át a szablyát, őt kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Miért fontos, hogy Balassi Bálint emlékét tartsuk ragyogásban akár egy róla elnevezett irodalmi díjjal is?
A jelenlegi, értékvesztő és mindent kétségbe vonó korban önmagában a költészet előtérbe állítása merész, noha egyben fontos tett. A ragyogást viszont éppen a költészettől kapjuk mi, késői utódok, akik megpróbálunk egy kicsit „visszaragyogni”. Minden díj inflálódik egy kicsit, a név: Balassi Bálint emlegetése azért fontos, mert nála a magyar irodalomban a harc és a költészet nemcsak jelképesen, hanem valóságosan is egybeforrott.
Ahogy olyan sokszor később is, például Petőfi Sándornál. A jó vers önmagában érték, érték a hazának, szinte vért, védőpajzs a rátörő ellenségekkel szemben. Persze, ritka az a költő, aki maga is saját életét kockáztatva harcolt végvári vitézként hazájáért. Ma már talán el kell magyarázni egy fiatalembernek, mit is jelent pontosan Balassi sora: „Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?” Mi az, hogy végek? -kérdezhetne vissza. El kell magyarázni. A Történelem és irodalomórákat együtt kellene tanítani, annyira összetartoznak. A rossz történelmű népeknek általában nagy hazafias költészetük van – fogalmazott Illyés Gyula. Aztán a díjat minősíti a névsor, azok a személyek, akik már megkapták ezt a díjat. Csak pár példát hozok föl a Balassi Kard kitüntetettjeiből: Kiss Anna, Nagy Gáspár, Csoóri Sándor, Ágh István. Büszke vagyok, hogy közéjük tartozom.
Kep: Martos Levente Balázs segédpüspök, a Központi Papnevelő Intézet rektora átnyújtja a szablyát – gondola
A teljes anyag.