Rikácsoló politikai zseni

„Tovább dolgozunk egy békés, igazságos, őszinte és élhető Magyarországért. Mi valóban hiszünk a szeretet és az összefogás erejében” – írta közleményében egy platószónok. A bárgyú propagandáról Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Présház véleményportál.

– Szerkesztő úr, egy extrém lókötő megtámadta a feleségét, erőszakos mozdulattal ellopott egy zsebtelefont, majd békés országról, szeretetről hőbörög. Demokráciában ehhez joga van, de miért kezdünk el émelyegni?

− A szóban forgó, manapság sűrűn emlegetett politikusról többször is alkottam olyan véleményt, amelyet megalapozottnak tartottam, bár elismerem, ránézve nem volt hízelgő. Most zavarban vagyok, mert egy József Attila-díjas író, aki egykor a hírhedt SZDSZ elkötelezett híve volt, úgy érezhette, fel kell hívnia magára a figyelmet, ezért bombasztikus kijelentést tett az extrém lókötővel kapcsolatban.

Kornis (Kertész) Mihály ezt tudta írni a Facebook-oldalán Magyar Péterről: „Magyar Péter egy olyan csoda, amit őszintén szólva nem néztem ki ebből a világból itt”.

Kornisnak igaza van. Sokan nem néztük ki ebből a világból, hogy egy feleséglehallgató, keresztény hívőket szidalmazó, lányháborgató és mulatozós mobilelvevő olyan látványos politikai karriert fut be, mint Magyar Péter. A Tisza párt elnöke valóban szónokol a szeretetről, s talán ezért is rajong érte Kornis Mihály, akinek ugyancsak fontos a szeretet. Egyszer írta is: „A szeretetnek nincs oka. Van. Támad. És ha valóban feltámad, kifogyhatatlan.”

Milyen szép gondolat! Akár ki is egészíthetnénk egy korábbi másikkal, ugyanettől az írótól: „Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.”

Kornisnál így áll össze a szeretet és a gyűlölet, ami egyébként normális párosítás, hiszen a fényhez is hozzátartozik az árnyék.

– Platóra áll és onnan hangszóróból rikoltozik a templomból kijövő menetre, szidalmazza a mikrofonnal nem rendelkező, így visszaszólni nem tudó polgármestert. Majd mentelmi jog mögé gyáván elbújva igazságos Magyarországról rikácsol. Miért nem tudjuk, hogy nevessünk-e vagy sírjunk?

− Elnézést kérek, amiért a nevetés-sírásra vonatkozó kérdésről ezúttal nem Magyar Péter, hanem ismét Kornis Mihály szavai jutnak eszembe. A nagy író ugyanis le tudta írni a kedvencéről: „[…] azt mondom, színházrendezői diplomámmal a hónom alatt: nem láttam jobb beszédtechnikájú színészt a magyar színpadokon, mióta egyáltalán meg tudom különböztetni a magyar színészt az utcai járókelőtől.”

Fogadjuk el, Magyar Péternek jó a beszédtechnikája. Kár, hogy ez nem nyűgözte le azokat a szimpatizánsokat, akik tavaly, október 23-án, a Széna téren vontatottnak és unalmasnak tartották a szónoklatát, és már a vége előtt távoztak a helyszínről. Kornis ennek ellenére ilyeneket ír a „páratlanul jó szónok”-ról:

„[…] ez az ember nemcsak hogy jól beszél, igazat mond, és az életét kockáztatja az igazságért […] ha az a normális világ, amit Magyar Péter meghirdetett, és Magyarországon nemsokára megvalósul, [akkor] az influenszerek többen is nézők nélkül maradnak, vagy igencsak meg fog csappanni a nézőik száma, mert Magyar Péter jobb mindegyiküknél […] Röviden: én ilyen tehetséget nem láttam, mióta élek […]”.

Mi meg régen olvastunk ekkora zöldséget. Már csak abban bízhatunk, hogy a szerzője mindezt egy olyan humoros színdarab részének szánta, amelynek a főszereplője Magyar Péter.

– „Mindenki meg lesz büntetve” − fenyegeti meg az embereket ez a politikus, majd „adófizetői pénzen folytatott gyűlöletkeltés”-ről harsog. Miért jut eszünkbe a Rákosi-diktatúra?

− Mert a szovjet megszállók által hatalomra segített kommunista rendszer is mindenkit megbüntetett, aki nem volt elkötelezett híve a rezsimnek, de volt valamilyen elvehető tulajdona. A mindenki megbüntetésére készülő pártelnökért így lelkesedik Kornis: „[…] az első szó mindenkinek vele kapcsolatban az kéne, hogy legyen, hogy ilyen tehetséges politikust nem látott ez az ország 200 éve”.

Ehhez már csak annyit: ilyet még legalább kétszáz évig nem is szeretnénk látni.

Molnár Pál

Kép: reddit.com