Természetesen „Kicsi” M. Péter önjelölt országvezető zavarkeltő, felforgató ténykedéséről van szó, aki a jövő évi ogy. képviselőválasztás permanens folyamatában kívánja a brüsszeli elvbarátait és a hazai közvéleményt magyarországi rémtörténetekkel szórakoztatni.
Szándéka szerint azt kívánja bizonyítani, hogy a nemzeti kormány és személy szerint Orbán Viktor miniszterelnök vezetői alkalmatlansága felelős minden olyan negatív eseményért, ami az országban történik, legyen az akár egy külföldi személy által okozott közúti autóbaleset, akár egy közintézményi WC takarítási hiányossága, vagy egy téves bírói döntés, vagy közigazgatási eljárási hiba, stb., stb.
M. Péter jellegzetesen lassú, gondosan artikulált, szónokiasan hangsúlyozott modorban előadott beszédei során szemmel láthatóan élvezi a hangszórókból visszadübörgő mikrofonba mondott saját hangját. Ami kétségtelenül hatásos is és ez a legtöbb, amit el lehet róla mondani.
Valós társadalmi, nemzetpolitikai, stratégiai mondanivaló híján különböző álproblémákkal, álhírekkel, hergeli a hallgatóságát, nem minden eredmény nélkül, de a szektahívőkön kívüli, a magyar valóságban élő társadalmi rétegeket, nem tudja elérni, megtéveszteni. Az is érdektelen, hogy M. Péter felveszi-e a brüsszeli kamuállása utáni tízmilliókat, vagy akár évi százmilliót is? A lelke rajta, ha annak ez a 30 ezüst az ára. Az is hidegen hagyja a széles tömegeket, hogy M. Péter ábrázata bajuszos, vagy szőrtelen legyen. Így is, úgy is ő a legkívánatosabb MAN (kan), a hölgyek öröme. Vagy nem ? Az már izgalmasabb kérdés, hogy EU mandátum és mentelmi jog hiányában vállalja-e a magyar igazságszolgáltatás büntető eljárását az ellene indult két ügyben. Miből profitálhatna jobban? Ha az Ursula von der Leyen – Manfred Weber duó szoknyája mögé bújva mentesül a felelősségre vonás alól, vagy ha szembe néz egy bűnügyi ítélettel, amit az „Orbáni diktatúra vérbírái” hoztak? A politikai küzdelemben áldozati szerepben tetszelegve is lehet eredményre jutni. Meglátjuk.
2026-ban M. Péter még nagyon kevés lesz ahhoz, hogy ebben a kurucos lelkületű (manapság szuverenistának mondott) magyar társadalmi közegben választást nyerjen. A beképzelt, gőgös globalisták ezt nem tudják, mert nem ismerik a magyar történelmet, a magyar hagyományokat, egyáltalán a büszke magyarokat. Magyarország nem Nyugat Európa, nem is volt az soha. Magyarország a II. világháború után nem részesült Marshall segélyben, hanem 1990-ig szovjet megszállású gyarmat volt és ’45 után nem kábult el a nép a jóléti állam bűvöletétől, mint Nyugat Európa polgárai, akik manapság kezdenek ebből kijózanodni.
Amíg lesznek ebben az országban kellő számban olyan józan paraszti ésszel gondolkodó, a valóság talaján álló választó polgárok, addig az M. Péterhez hasonló politikai kalandorok szabad választást Magyarországon nem fognak nyerni.
Ennek megakadályozásához – 2026-ban – még biztosan elegen leszünk.
Budapest, 2025. január 15.
Dr. Somogyi János
Kép: archív