Kedves Kornél! Az ajándék könyvedet megkaptam, köszönöm.
A legtöbb templomban a Szűzanya oltára körül egy-két tenyérnyi márványlapok lógnak, rajtuk a felirat: „Hálából”, vagy „Köszönettel”. A tetszetős könyvecskét forgatva elképzelem, hogy ezt a fajta ajándékot valójában Te is egy a képzeletbeli Mária oltárra helyeznéd a már ott lévő hálaadások közé.
Magam elé támasztom ezt és az ajándékot nézem, csak nézem. A borítón a Megfeszített Ember Fia fátyolos szoborszemmel néz maga elé. A keresztfa tövénél édesanyja zokog. Körülötte a gyászolók között térdel hitvesed, Petrás Mária, aki csángó viseletben zsebkendőjét gyűrögetve imát mormol. Így ajánlottad számomra a kötetet: Ország Gyurinak, mert tovább kell a böcsület, a bátorság és a bölcsesség vagyis még mindig „köll mán a vitézség”.
Hát igen köllene, de beszari vitézség nincs. Karddal harcolni, vívni kell, nem köldöknéző testtartásban hadonászni. Így írod egy korábbi versedben:
„HOVÁ LETT A VITÉZSÉG, FIÚK, HOL LAKIK?
MEDDIG HÁTRÁLUNK MÉG A MÉHFALIG?”
Sajnos ez visszatérő kérdés. Nem lehet gyáván belealudni a történésekbe, vagyis a történelembe.
Átpörgetve a lapokat tán véletlen – Balczó Bandi a riportkönyvében mondta: véletlen valójában nincs, mindent a Teremtő irányít – a Visszavonásig című versnél nyílik ki. Azt hiszem, személyes érintettség okán is mélyen megérint.
ISMERSZ- E NÁLA NAGYOBB URAT,
MINT AZ ÉJSZAKAI BŰNTUDAT?
SZEMTŐL SZEMBE TÖR RÁD, VAGY ORVUL,
AJKAD HARAPVA FOGAD CSORBUL.
MENNYIRE KISZOLGÁLTATOTT VAGY!
MÓDOD SINCS, HOGY ELÉGTÉTELT ADJ,
NEM MÚLÓ KÍNOKAT OKOZTÁL
SZERETTEIDNEK S KIK SZERETTEK,
NEM TAGADHATOD LE, TE VOLTÁL,
S AKÁRHÁNYSZOR VETSZ IS KERESZTET,
NEM HIHETED, NE LÉGY OLY DŐRE,
HÁTRÁLHATSZ OTT, HOL NINCS ELŐRE!
Még van jó pár versszak, de nem idézem tovább. Önmarcangoló tömény őszinteség rímbe szedve.
E kitérő után kezdem a kötet elején. Mindenki kap egy őrangyalt születésekor. Őszintén mindkettőnk őrangyala is kaphatott volna könnyebb feladatot a Teremtőtől.
ŐRANGYALOM FOHÁSZOS MEGKÖVETÉSE
S MONDÁ JÉZUS: LÁZÁR, KELJ FÖL ÉS JÁRJ!
ŐRANGYAL, NE CSOSZOGVA KÍSÉRJ, SZÁLLJ!
NE ENGEDD EL KEZEM, VELEM NE HALJ,
LÖVÉSZÁROK- IDŐKBEN MARASZTALJ,
KÍSÉRJ TOVÁBB REJTÉLYLŐ UTAMON,
ÉS NE KESEREGJÉL, HA FELBUKOM
AZ EVILÁGI VÉGZET- FUTAMON.
A versed megírása közben még nem tudhattad, hogy pár év múlva még milyen segítséget kapsz az őrangyalodtól! Életed hajója nagy viharba került. A kormánykeréknél tartotta az irányt őrangyalod és hitvesed, Mária. A közelben már látszott a túlsó part. Ők ketten imádkoztak, és távol tartották a recsegő, feladni készülő hajót. És láss csodát, a vihar, ahogy jött, úgy távozott. A víztükör kisimult. A Jóisten egyértelműsítette, hogy Neki még terve van veled.
Tovább lapozva
NEM A CSODA
MÁMIKÁNAK
AZ IDŐ PILLANATOKBÓL SZŐTT,
NYŰHETETLEN ANYAGÁBÓL KIDERENGTEK
( MÚLTAKBÓL JÖVŐBE, JÖVÖBŐL JELENBE JÁRTOK, KELTEK)
MEG ÍGY TARTJÁTOK EURÓPÁT
S BENNE MINKET, MAGYAR SZENTEK.
„A Boldog Asszony anyánk, égi nagy pátrónánk!”
első himnuszunk, valamint az „Isten, hazánkért térdelünk előtted” egyházi ének nevén nevezi a magyar szentek egy részét. Büszkeséggel tölt el, ha meghallom a szentmisékben ezeket a fohászokat. Örülök, hogy a hálakötetben Te is megszólítod Őket.
Most egy kicsit elkalandozom a kötettől. Emlékszel a „Tilosban (fertőző) barangolókra?” Akkor is Advent volt, azokban „ lövészárok időkben” lőttek rád minden irányból. Színpadon állva a (be)súgólyukból is Te voltál a bukott angyal vezérelte mesterlövészek célkeresztjében. A bőröndökkel költözésre kész micisapkások ajvékolása hallatszott a médiában reggeltől estig. A nemzetközi és hazai magyargyűlölők hüvelykujjal mutatták, hogy véged van. Ki hitte volna akkor, hogy ezek lesznek a békeidők. Ma már nem puskákkal, hanem Sztálin- orgonákkal lövik, rombolják hitünket, családunkat és országunkat.
Kétszáz éve „kisértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete”. 20-30 éve bukni látszott, de illegalitásba vonulva megerősödtek. Manapság már az egész világot birtokba venni látszik a kommunizmus sátáni kísértete. Pusztítja a lelkeket és mindent, ami az útjába kerül. Bocsánat a zsörtölődésért, és folytatom a gondolataimat Szakolczay Lajos AZ ÚR DELEJEZŐ MÁGNESE írásával.
A Petrás Mária által fölöttébb becsült Domokos Pál Péter könyvének, a csíksomlyói kiadású A moldvai magyarság ( 1931) mottójaként olvasom „Aki az európai népek legelhagyatottabbja – a moldvai magyarság – kérdésével akar foglalkozni, az a kutatás eddig használt módszerét fordítsa meg. Menjen közéjük.
Kornél, mindketten tudjuk, mit jelent politikai okokból páriának lenni az anyaországban. Képzeld, milyen lehet, és lehetett a csángó végeken cseperegni. Erre tűpontos választ ad Mária a „ HITVALLÁSOM” című írása. „Abban a világban, amelyben születtem, imádságos harangozással kezdődött a nap, és avval is ért véget. A családok gazdagságát nyolc-tíz-tizenkét gyermek jelentette. Az ötévestől a legöregebbekig mindenkinek nélkülözhetetlen szerepe volt.”
Örülök, hogy életed késő nyári időszakában művészi és emberi vonatkozásban is erős, harcokban edzett társra leltél. Mária méltó társ, hogy együtt vigyétek a magyarként ránk késztetett keresztet a göröngyös Golgotán.
Még egyszer nagyon köszönöm az ajándék könyvet. Olvasása számomra adventi lelkigyakorlat is volt – ahogy mondtad – a halál árnyékából. Becsukva a kötetet Petrás Alina „Koronás csodaszarvas” című alkotása köszön el.
Letenném a tollat, de a csukott ablakon keresztül hallik, hogy a Iskarióti Júdások – tarisznyájukban a guruló ezüstökkel- által feltüzelt csőcselék épp Barabást koronáznak. Fejemet csóválva kérdőn nézek az asztalomon fehérlő Ecce Homo szoborra.
Kívánom, hogy a Pilis szakrális leheletét belélegezve alkoss még sokáig. Megbeszéltük: a Teremtőnek még terve van veled.
Baráti öleléssel búcsúzva
2024 adventjén
Ország György