A parlamenti demokrácia alaplogikája jónak, életképesnek látszik. A kormányerőt egy vele csaknem azonos erejű ellenzék szorosan ellenőrzi, és folyamatosan jó fejlesztési ötletekkel bombázza, majd egy választási helycsere után ezeket az ötleteket – szoros ellenőrzés alatt – megvalósíthatja. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Professzor úr, noha a parlamenti demokrácia logikája jó, egy ideig talán valamennyire működött is, mára azonban mind Amerikában, mind Európában megbukott. Miért?
– A parlementi demokráciának nevezett berendezkedés a procedurális felszínen mint lejátszás-technika látszólag valóban működőképes, de ez a látszat csak addig áll fenn, amig a különböző uralmi csoportok közötti háttéralkuk zavartalanul lejátszódhatnak. Fontos lenne végre szembesülni azzal, hogy a tartami lényeget tekintve nincs olyan, hogy demokrácia, soha nem volt, nem is lesz, és nem is lehet. A nép nem tud és nem is akar uralkodni, a nép csupán, mint hivatkozási alap van jelen
Jellemző módon a legtöbb nyugatias demokráciájú országban, így nálunk is a felső öt százalék birtokolja az anyagi és szimbolikus tőkék 80%-át, az alsó 80%, vagyis a „nép” meg az öt százalékát. A kettő között van az üzemeltető értelmiség, aki látszólag egyensúlyban van, 15-15% a részesedése a népességen és a vagyonokon belül is.
A teljes anyag.
Kép: amazon