Ellaposodott futball

„A környező országok klubcsapatai kevesebb pénzt költenek játékosaik fizetésére, kisebb költségvetésből gazdálkodnak, mint a magyar élvonal szereplői, ugyanakkor évről évre sokkal jobb eredményeket érnek el a nemzetközi színtéren” – írja Szilágyi László a moszkvater.com portálon.

Az MLSZ gazdaságilag sikeres évet zárt 2023-ban, emellett összesen 50 milliárd forinttal támogatta a hazai klubokat, melynek mindössze 3 százalékát kapta a profi labdarúgás. A szövetség 2024-ben 57 milliárd forintra emeli ezt a támogatást. Az MLSZ infrastruktúra-fejlesztési programja keretében 2023-ban 271 fejlesztés fejeződött be, 2024-ben pedig további 100 pálya felújítása szerepel a tervekben – jelentette az MLSZ 2024 tavaszán.

A stadionépítéseket a szakmai fejlődésnek kellene követnie.

Az európai élmezőnyben egyedül a Fradi képviseli hazánkat hosszú esztendők óta. Lőw Zsolt nyugat-európai edző a közelmúltban kiválónak minősítette azt a munkát, amely a Ferencvárosnál zajlik. Ő ért hozzá, valószínűleg jól látja a helyzetet. Ám a Fradi Rebrov vezetőedző távozása óta nem jutott be a BL csoportkörébe.

A teljes anyag.

Kép: MTI/Mónus Márton