Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből

Megjelent Ambrus Lajos és Kovács Gyula közös kiadványa, a Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből című kötet.

A Gyümölcsoltó Boldogasszony napján megjelentetett kiadvány egyszerre működik kézikönyvként, almanachként és forrásgyűjteményként – áll a PKÜ MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.


Mint írják, a kötet célja a Kárpát-medence gyümölcskultúrájának gazdagsága mentén a hagyományőrzés, közösségteremtés, valamint “a válságálló hasznos tudás” átadása az olvasóknak.
Ambrus Lajos, a könyv egyik szerzője kiemelte: a táj sokkal több földrajzi fogalomnál, geológiánál, botanikánál. “Mindenkinek a saját táját kell megérteni, hogy jobban tudjuk művelni saját dolgainkat” – fogalmazott.
“Egy nép addig marad meg, amíg a saját kultúráját meg tudja őrizni. Az a feladatunk, hogy minél több ember szemét felnyissuk erre az örökségre. A Tündérkertek apró epizódok ebben” – idézik Kovács Gyula gyümölcstermesztőt, a könyv társszerzőjét.
Kovács Gyula, a Kárpát-medencében őshonos gyümölcsfajták megmentésének céljából megalakuló Tündérkert alapítója az 1990-es években kezdett ősi gyümölcsfajták gyűjtésével foglalkozni. Jelenleg több kisebb-nagyobb területen körülbelül 3500 gyümölcsfajtát őriz, ezzel Európa legnagyobb egy nemzethez kötődő gyümölcsgyűjteményét hozta létre – írják a közleményben.
MTI